vissza az összes hírhez
David Leitch fogja rendezni a következő Jurassic World filmet

David Leitch fogja rendezni a következő Jurassic World filmet

2024.02.06 Szerző Jokolo

Idén lesz tíz éve, hogy Chad Stahelski és David Leitch, eredeti szakmájukat illetően kaszkadőrök, óriási sikert arattak az akciófilmek világában a John Wick című filmmel. Megmutatták, hogy egyszerű forgatókönyvvel, egyáltalán nem nagy költségvetéssel, de tapasztalattal, szakértelemmel és ragadós lelkesedéssel olyan kasszasikert lehet készíteni, amely pillanatok alatt műfajának etalonjává válhat. Az első rész után az alkotó páros útjai elváltak, Stahelski a Wicknél maradt, és a közeljövőben láthatjuk a Highlander című film remake-ját Henry Cavill szereplésével, Leitch viszont rögtön saját projektjeibe vágott bele, gazdag kaszkadőri tapasztalataira építve. Idén A kaszkadőr című filmje kerül a mozikba, Ryan Gosling főszereplésével, korábban pedig olyan akciófilmeket készített, mint A gyilkos járat és második Deadpool-film. Most pedig dinoszauruszok a téma.  

 

Pár hete már tudjuk, hogy visszamegyünk a Jurassic Worldbe. Most a megerősített információkhoz csatlakozott az a hír is, hogy David Leitch fejest ugrik a készülő trilógia első részének rendezésébe. Számíthatunk tehát a kifinomult akcióra, és még a dinoszauruszokkal vívott közelharcban is reménykedhetünk, hogy az egész tökös legyen. Meglátjuk, hogy az első Jurassic Park film alkotójának, David Koeppnek a forgatókönyvében lesz-e ilyen. Viszonylag meglepő az az információ, hogy a következő Jurassic-filmnek már van premier dátuma, ami persze még változhat. De egyelőre számoljunk azzal, hogy jövőre július 2-án, egy szép nyári időpontban ismét hallhatjuk a repülő őshüllők üvöltését. A mozik pedig tele lesznek, hiszen egy héttel a dinoszauruszok előtt Disney a Vaiana élőszereplős adaptációját gyömöszölte be, egy héttel a dinoszauruszok után pedig DC egy új Superman filmet küld a mozikba. 

 

Várhatóan ez a széria egyfajta rebootja lesz, amelyben új történeteket és karaktereket láthatunk majd. Chris Pratt, Bryce Dallas Howard vagy Sam Neill visszatérése nem tűnik a legvalószínűbbnek, mivel új karaktereknek kell teret adni. A szereplőkről és a cselekményről egyelőre semmit nem tudunk. Szóval reméljük, hogy az egész jól fog elsülni. Valószínűleg csak idő kérdése volt, hogy mikor jönnek újabb dinoszauruszos filmek, hiszen a filmszéria eddig több mint hatmilliárd dolláros bevételt hozott világszerte. Mert a lóvé mindig kell. 

Hirdetés

Kapcsolódó hírek

A 28 évvel később filmhez szereplőket keresnek...

A 28 évvel később filmhez szereplőket keresnek...

2024.04.25

Danny Boyle brit rendező (Napfény, Trainspotting) komolyan gondolja, hogy visszatér a 28 nappal később című, huszonkét évvel ezelőtti túlélőhorror filmjéhez és annak folytatásához, a 28 héttel később… (több)

Ryan Gosling hamarosan űrbe mehet

Ryan Gosling hamarosan űrbe mehet

2024.04.20

Egy újabb film vár ránk, amit sokan az év egyik legjobban várt filmjeként emlegetik. Legalábbis papírforma szerint. Az Amazon stúdió ugyanis előre tolja a Project Hail Mary című filmjét, amelyet… (több)

Scarlett Johansson dinoszauruszok között?

Scarlett Johansson dinoszauruszok között?

2024.03.25

Az idő könyörtelenül rohan, és a dinoszauruszcsalád új tagja egyre közelebb van. A Jurassic Park filmszéria következő része ugyanis még mindig hivatalosan jövőre, július 2-án érkezik, és egyelőre… (több)

Margot Robbie The Sims filmet készít

Margot Robbie The Sims filmet készít

2024.03.23

Margot Robbie (Babylon) sztárszínésznő és tehetséges producer számára a tavalyi év viszonylag izgalmas volt. A LuckyChap produkciós cége tavaly Barbie című filmet vitte a mozivásznakra, ami a tavalyi… (több)

A Ballerina egy év késéssel érkezik

A Ballerina egy év késéssel érkezik

2024.02.22

A gyilkos John Wick és Ana de Armas színésznő rajongói kénytelenek lesznek elfojtani a csalódottság könnycseppjeit, mert a közös akciós kalandjukra jóval többet kell majd várni. A régóta készülő, és… (több)

Gareth Edwards és az új Jurassic World?

Gareth Edwards és az új Jurassic World?

2024.02.21

A dinoszauruszos filmszéria körül kezdenek újra felpörögni a dolgok. Csak pár nappal ezelőtt lehetett itt olvasni, hogy az első két Jurassic Park írójának, David Koeppnek a tollából készülő új… (több)

Hirdetés

Hirdetés

Legolvasottabb hírek

Legfrissebb hírek

Hugh Jackman és Robin Hood halála?

Hugh Jackman és Robin Hood halála?

2024.05.06

Elég sok Robin Hood-film készült már? Úgy tűnik, nem. Ez a mostani azonban eléggé kilóghat a sorból. A készülő The Death of Robin Hood című alkotás ugyanis egy kicsit sötétebb változatban fogja újra… (több)

Meghalt Bernard Hill színész

Meghalt Bernard Hill színész

2024.05.05

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Bernard Hill brit színész, aki olyan filmekben vált ismertté, mint a Titanic, a Ragadozók és A Gyűrűk Ura trilógia. A szomorú hírrel a BBC televíziós csatorna állt… (több)