vissza az összes hírhez
Mi a helyzet a Szemtől szemben film folytatásával?

Mi a helyzet a Szemtől szemben film folytatásával?

2023.08.24 Szerző dO_od

Michael Mann rendező számos klasszikus film alkotója, többek között olyan filmeké, mint Az utolsó mohikán, A bennfentes, a Collateral – A halál záloga és a Miami Vice. Valószínűleg legismertebb és mindenféle ranglista szerint legjobb munkája azonban a Heat, vagyis a Szemtől szemben című akciókrimi, amelyben Al Pacino és Robert De Niro találkozik, mint a törvény ellenkező oldalán álló két elszánt férfi. Nem is olyan régen Mann egy olyan könyves folytatást adott ki, amely nem csak folytatásként, hanem előzményként is szolgál a műfaj nagyra becsült mérföldkövéhez. A filmrendező érthető módon filmváltozatot is szeretne készíteni a jövőben, de az egésznek van néhány bökkenője.

 

Az első a kora - 80 évesen még messze nem ő Hollywood legidősebb filmrendezője, de az biztos, hogy nem is fiatal. Ha tehát filmet akarna készíteni, egyértelműen sietnie kellene. A rendező jelenleg a híres olasz autómárka alapítójáról szóló életrajzi filmjét fejezi be, Ferrari cím alatt, és a Szemtől szemben című film második részével rögtön utána szeretne foglalkozni. De itt a második probléma. Mann utolsó két filmje, a Texas gyilkos földjén és a Blackhat közel sem volt olyan sikeres (és minőségi), mint amilyennek ő és a filmeket finanszírozó stúdiók szerették volna. A Ferrari című film ennek okán független finanszírozású film, ezért kapott felmentést a közelgő őszi fesztiválok idejére, amikor a színészek, élükön Adam Driverrel (Házassági történet), népszerűsíthetik a filmet. De egy olyan filmhez, mint a Szemtől szemben második része, nagyon nehéz lenne független finanszírozást találni, ezért egy nagy stúdióra lenne szüksége a háttérben. Ezt pedig csak akkor fog összejönni, ha a Ferrari című film sikeres lesz.

 

Másrészt, ahogy maga a filmes is nyilatkozta nemrég, nem aggódik túlságosan a jövő miatt. Azon biztosan nem gondolkodik, hogy hány éves, mert teljesen elmerül a munkájában, és nincs ideje ilyen gondolatokra. Hasonlóképpen azt állítja, hogy ha mindenáron egy második Szemtől szemben filmet akart volna készíteni, valószínűleg nem jutott volna el a Ferrari „csodálatos” történetéig. Emellett a sztorit amúgy is elmesélte már egy bestseller könyvben, így ha soha nem készül el a film, az sem lesz a világ vége számára. Az viszont biztos, hogy elkötelezett a film iránt, amit alátámasztanak a legújabb találgatások is, miszerint Mann felajánlotta Adam Driver színésznek a fiatal rabló, Neil McCauley (eredetileg De Niro) lehetséges főszerepét. Mivel a Ferrari film idén decemberben érkezik a mozikba, a Szemtől szemben című film folytatásának kérdése hamarosan tisztázódhat.

Hirdetés

Kapcsolódó hírek

Ördögűző, amerre csak nézel...

Ördögűző, amerre csak nézel...

2024.04.26

Az átlagember szinte azt gondolná, hogy az ördögűzésről szóló horrortörténetek egyike azoknak a témáknak, amelyeket csak egyszer kell rendesen megcsinálni (1973-as Az ördögűző, egy példa mindegyikért… (több)

A rettegés foka sorozatváltozatot kap

A rettegés foka sorozatváltozatot kap

2023.11.24

1962-ben készült A rettegés foka című, mára már klasszikusnak számító amerikai thriller, amely alapja a John D. MacDonald „The Executioners” című regény volt.  A történetben, amely egy veszélyes,… (több)

Meghalt Michael Gambon színész

Meghalt Michael Gambon színész

2023.09.28

Szomorú hír érkezett mind a Harry Potter varázslóvilága, mind a filmvilág számára. Nyolcvankét éves korában csütörtökön szeptember 28-án elhunyt népszerű és tehetséges brit-ír színész, Sir Michael… (több)

Hirdetés

Hirdetés

Legolvasottabb hírek

Legfrissebb hírek

Hugh Jackman és Robin Hood halála?

Hugh Jackman és Robin Hood halála?

2024.05.06

Elég sok Robin Hood-film készült már? Úgy tűnik, nem. Ez a mostani azonban eléggé kilóghat a sorból. A készülő The Death of Robin Hood című alkotás ugyanis egy kicsit sötétebb változatban fogja újra… (több)

Meghalt Bernard Hill színész

Meghalt Bernard Hill színész

2024.05.05

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Bernard Hill brit színész, aki olyan filmekben vált ismertté, mint a Titanic, a Ragadozók és A Gyűrűk Ura trilógia. A szomorú hírrel a BBC televíziós csatorna állt… (több)