POMO

Egy átlagos tévésorozat forgatókönyve, amely nem siet sehova. A történet ismét egy rövid mondatban foglalható össze, de ráadásul ugyanaz, mint legutóbb, és úgy néz ki, hogy a következő alkalommal sem lesz másképp. A kék gyíkok természetellenes mozgása a szárazföldön a "Bemutató" óta nem változott. A film felének ezért olyan a hatása, mint egy videojáték demónak. Áthelyezés a víz alá azonban nagyszerű fejlesztés. A gyíkok sokkal szebben úsznak, mint ahogy járnak és ugrálnak, James Cameron pedig soha nem látott életet lehelt a kitalált víz alatti állatokba és növényvilágba. Gyönyörű és varázslatos! Luc Besson örülni fog. Az emberi karakterek is helyet kapnak a vízen, ami a digitális művészetnek már-már fizikai jelleget kölcsönöz. Az összes tengeralattjáró, mechanikus rákok és általában a vagány "bálnavadász" jelenetek nagyon menők. A Waterworld - Vízivilág filmben látható akciós jelenekre emlékeztetnek. De összességében az Avatar-jelenség inkább egy vidámparki attrakcióvá válik (a VV jövő ígéretével), mint a szó valódi értelmében vett filmes remekművé. Egyfajta Cameron-féle Marvel, gyengén kidolgozott karakterekkel. Ami egy kicsit kár.

Egy olyan romantikus sztori, amelynek nincs mit felróni, de nem is lehet nagyon dicsérni. Egy biztonságos párkapcsolati konstelláció, amelyben azonkívül, hogy kóstolgatják benne a tiltott gyümölcsöt, egyik szereplő sem ítélhető el semmiért. A több drámaiság hiánya és a műfaji sablon 100%-os teljesítése szinte romantikus olvasmánnyá teszi a filmet. Bizonyos adag ösztönösség az erotikus jelenetekben azonban kellemes meglepetés. Érdekes látni, hogy a szex dísztelen formája a nyílt internet korának köszönhetően is a mainstream filmes szórakozás természetes részévé válik.

A néző bevonása a demonstrációs üvöltésbe bombasztikus, az első hosszú, mintha egyetlen felvétel lenne pedig egy szép technikai menet. A film dühöngő motorja egészen a végéig nem lassul le, többször emlékeztetve a filmalkotók elkötelezettségére a jól megkomponált, dramaturgiailag fokozódó hosszú felvételek iránt. De nem tud minket elég közel hozni a szereplőkhöz ahhoz, hogy átéljük a poklot a bőrükben. A legértelmesebb karakterről sem tudunk meg semmi személyesebbet, csak azt, hogy ki a testvére. Egy ilyen egyszerű cselekmény előzménnyel, összekötő érzelmek és nagyobb művészi átfedés nélkül az Athéné film kissé célzott szerkezetté válik.

Nem véletlen, hogy egy ilyen gyönyörű film az emberekről és a filmkészítésről a mozi legszívszorítóbb darabjainak szerzőjének önéletrajzi vallomása. A kör bezárul, az ikonikus Spielberg + Kamiński + Williams filmkészítési forma egyedülálló törékenysége úgy egyesül a tartalommal, mint még soha. Ez az, ahová az egész tart. A Fabelman család című film legátfogóbban elmesélt családi dráma, amit valaha láttam. És bár nem történnek benne tragikus események, számomra személy szerint a legmeghatóbb családi dráma. A gyermek- és ifjúkor életeseményeinek újbóli átérzése a legapróbb, de leglényegesebb részletekben, megfelelően érzékeny, sebészi pontosságú filmes elbeszélésben megtestesítve. Egy olyan ember személyiségének mozaikdarabjai, aki a fájdalom és az öröm révén eggyé vált a filmkamerával. Felfedte a legnagyobb (családi) csalódásának kezdetét kamaszkorában, és segített neki elegánsan megoldani a középiskolai zaklatások problémáját. Az már egy másik történet, hogy a kamerával nyomot hagyott a világ művészeti és társadalmi történelmében. A Fabelman család filmes dimenziója a családi értékekről szóló elbeszélés bónusza, amely mindig is munkásságának alfája és ómegája volt. Itt pedig a történet kulcsfontosságú részévé tette, ráadásul szebben, mint amire vágyhattunk volna. Szereposztással kapcsolatos meglepetés az epilógusban és a film utolsó felvétele is megdöbbentett. Végül visszavitt oda, ahova féltem, hogy a kortárs filmművészet már soha nem visz vissza. Steven forever ❤️

Tarantino-film, Tarantino nélkül. Az előző Ház az erdő mélyén filmben Drew Goddard egyedülálló módon zsonglőrködött a horror műfaj kliséivel, itt pedig ügyetlenül próbálja összefőzni olyan elemeket, mint a gengszterlányok és a bizonytalan helyzetekbe hozott különféle karaktereket. De a probléma bennük van. A két negatív karakter (lányok) meghatározása gyenge, és véletlen összeütközés a fő cselekményszállal (Jeff Bridges keres valamit) primitívnek hat. A film legkevésbé működőképes és egyben legrosszabb szereposztású karaktere a hozzájuk kapcsolódó Chris Hemsworth, akinek viszont a film fináléját kellett volna felpörgetnie. A film nem használja ki megfelelően a "rossz helyen, rossz időben" témában rejlő lehetőségeket. Az időbeli összefonódások nincsenek okosan felépítve, a tempó pedig időnként indokolatlanul lassú, és a párbeszédekből hiányzik a kifinomultság. De Jeff Bridges férfiasan uralja a helyzetet, Dakotához jobban illik a rosszlány, mint kisasszony a szürke árnyalataiból, és a fiatal mellékszereplő Lewis Pullman végül a legértelmesebb közülük.

Király ötlet egy lenyűgöző metaforikus bizarrhoz, de az eredmény inkább komikus. A legtöbb maszk nélküli szereplő valószínűleg a rendező haverja, akik nem tudnak természetesen mozogni kamera előtt. Amikor a jelenet beindul, egy éles vágás az egészet elintézi. Nyoma sincs feszültségnek, rémületnek vagy bármi "horrornak". A zene időnként erőszakos, de ez mind "intenzív" jelenet, amit az ember csak csodálkozva néz. De ha a forgatókönyvírónak lett volna ambíciója játékfilmet készíteni, és a cselekmény valami érdekesebbé, kiszámíthatatlanabbá és csattanóbá fejlődött volna, az Anonymous Animals film legalább funkcionálisan esetlen, de vizionálisan összetett mókaként megállta volna a helyét.

Norvég fantasy film 8 éves srácoknak. Több katona, tank és helikopter, mint troll. Hollywoodi minta szerint, annak minden tipikus kliséjével. A kiszámíthatóság és a menő pillanatokra tett kísérlet már-már kínos. De a troll jól néz ki, a norvég táj pedig gyönyörű és hangulatos. Még szórakoztató is. Csak a második félidőben mindennek vége, amikor egyesek bombázni akarnak, mások meg nem igazán tudják, mit akarnak, de valahogy közelebb állnak hozzá. A King Kong témájának értéktelen származéka.

Beszélgetés haladó autóban, amely sikeresen várakoztatja az embert, hogy mi fog kiderülni. Egy rendőr, egy szemtanú és egy véletlen utas, aki nem túl bizalomgerjesztő. Az első csavar, amelyre az idő 90%-ában várunk, azonban kiszámítható, a második csavar pedig, amely a filmet egy látszólag sokkoló csattanóval zárja, a műfaj legnagyobb kliséje. Ráadásul átlátszóan is egyszerű módon hozzákapcsolva az előző cselekményhez. Szimpatikus módon bevallott Tarantino csodálata, ami nem csak a Ponyvaregény zárófeliratait utánzó betűtípusában tapasztalható.

Költői, filozofikus és egy kicsit romantikus. A rendezőnő a legtöbbet hozta ki az évtizedekkel ezelőtt véget ért vulkanológus-páros élettörténetéből, ráadásul egy szép lírai keretezéssel is hozzájárult. A házaspár szokatlan és nem teljesen biztonságos hobbijában, és abszolút partneri kötelékükben találja meg a sorsot és a küldetést. Boldog és kiteljesedett életutat. A párosról készült felvételek a tévéinterjúkból humorosak, a terepen, tűzhányó vulkánok közben készültek pedig érdekesek. És azok a képek, ahol csak néhány méterre állnak a lávafolyamtól, lélegzetelállítóak. "As in love, there are mysteries. You fall hard for what you know. Harder, for what you don’t." Egy film, ami megragad.

SPOILEREK! Micsoda lehetőség. És annyira átlagos film. A társadalmi osztályok ütközésének okos szociológiai tanulmánya helyett A menü egy édes-savanyú mese lett egy dühös séfről, aki egyeseket azért büntet, mert kritizálják az ételeit, másokat pedig azért, ami nem tartozik rá. És a film ezt fantázia nélkül, sőt néha ostobán teszi (az angyal-befektető látványos megbüntetése, aki nélkül a séfnek étterme sem lenne). A főgonosz iránti tisztelet a nullával egyenlő. Sőt, a gasztronómiai kritikus figurája sem épül be a filmet értékelők metaforájaként, akik le szeretnének szólni a filmet. A film egyetlen szereplője, akinek van értelme az által, ahogyan megítéli a helyzetet és ahogyan reagál rá, a főszereplő (Anya Taylor-Joy). Ő az, aki egyetlen fantáziadús alkotói impulzust visz be a cselekménykoncepcióba azzal, hogy felfedi identitását. Gyenge 3*.