POMO

Szeretem a lassú, minimalista mesélést az emberek történeteiről, különösen vidéki környezetben, hófödte hegyekkel a háttérben. De fontos, hogy legyen miről mesélni. Az Egyes nők című film mindössze néhány szereplő történetéből áll, melyek a legérdekesebb megfilmesíthető történetek kiválasztása során a padlón kötnének ki. Hogy mi késztette a rendezőnőt arra, hogy ezeket filmre vigyen, az számomra rejtély marad. Jane Campion hasonló témájú filmjei például tartalmilag és formailag is teljesen más kategóriát képviselnek.

A New York-i alvilág lepukkant kocsmáiban játszódó bensőséges gengszterfilmek vonzóak a nézők számára, különösen olyan szereposztással, mint amilyennel a Piszkos pénz film is rendelkezik. A film szórakoztat, kíváncsiságot ébreszt, hogyan alakulnak majd a szereplők közötti kapcsolatok, és mi lesz az a sejthető drámai csúcspont. De nem lesz részünk sem nagy meglepetésben, sem drámában. A rendezés tompítja a meglepetés lehetőségét, hiányoznak a drámai ív kulcsfontosságú körvonalai, amelyeknek a fináléban kellene értelmet nyerniük. Inkább nézd meg a csiszoltabb műfaji testvéreket, Az éjszaka urai vagy A tégla című filmeket.

Azok a filmek, amelyekben az unatkozó szereplők panaszkodnak az életre, tartalmilag nem állnak közel a szívemhez, de Roy Andersson vizuális koncepciója ismét szórakoztat. Játékos részletekkel és a kép minden elemének általános egyensúlyával, esztétikai keretezéssel, maszkokkal, a szereplők arckifejezéseivel és a színpalettával, ahol a halványkék a legélénkebb szín. Azaz hűvös is.

Multikulturális gengszterekből álló panoptikum és egy bosszúálló szűz, aki egyensúlyt teremt. Refn lenyűgöző védjegyei egy csokorban, ami nem úgy bontakozik ki, ahogyan mi várnánk vagy szeretnénk, hanem ahogyan a fantáziája elkalandozik. Az első három epizód próbára teszi a türelmünket. Az albán és kínai maffiáról szóló, átlagosan szórakoztató álló vizet csak egy kastélyban élő dán arisztokrata család abszurd pillanatai keverik fel. A negyedik epizódot a várakozással teli költözéssel Koppenhágába, az Elátkozott város 3. - A halál angyala című filmből ismert Miroslav és Dusan hentesek dobják fel, visszatérve a kastélyba pedig soviniszta, bizarr, kifinomult fekete humor is szóhoz jut, amelyből maga Refn sem hiányzik. Meta-szimbolikával és nem kielégítő végkifejlettel a sorozat képregényes holnapokat ígér. Ha valaki adna rá pénzt. Csodálkoznék.

Érdekesebb, jobban eszkalálódó végkifejletre számítottam, de a film így is remek tanulmány a nem szokványos karakterekről, a nem szokványos konfliktusokról, egy nem szokványos, rendkívül hangulatos környezetben. Játékosan tragikomikus és kiszámíthatatlan, mert az akciót és a reakciót két összeférhetetlen, életüket passzív módon herdáló falusi ember határozza meg a világ végéről. A film első fele mesterien van megírva és rendezve. De a kérdés, hogy a probléma hogyan lesz valóban megoldva ebben a részben sokkal szórakoztatóbb, mint annak megoldása a második felében. Ismét a kiváló Colin Farrell, ismét a nagyszerű Carter Burwell (a Coen testvérek udvari zeneszerzője), és a helyszín, amely önmagában is egy további fontos szereplője a filmnek.

Az egész film csak arról szól, hogy az éhenhaló gyermek miért nem akar enni. És hiába várunk valamilyen rejtélyes kiterjedést. Nem túl izgalmas, meglehetősen banális téma, de dramaturgiailag végül is van értelme. Annak ellenére, hogy nézővel szemben kíméletes. Hiszen egy regényen alapul, melyet a filmalkotók nem akartak mozifilm szintjére emelni. Florence Pugh mint mindig jó, de máshol többet tud eljátszani.

Eddie Redmayne tökéletes fiatal Hannibal Lecter lenne. Nem csak a síró szenvedőt, hanem a nyugtalanító lelki zavart is el tudja játszani. De a film csak átlagos. Érdekes téma, ami azért hátborzongató, mert igaz történet, de játékfilmhez képest nincs eléggé kidolgozva a dramaturgiája. A sötét tónus és a steril kórházi környezet kombinációjának hangulata működik, de ahhoz, hogy Jessica Chastain problémájának megoldása megérintsen minket, másképp, mélyebben kellett volna beállítani a pszichológiát közte és Redmayne között.

Luca Guadagnino most hiányt pótol a filmiparban. Az emberi hús fogyasztásától függő emberek kirekesztett életének finom elemzése. A kétségbeesett egyének létezése a társadalom peremén, mint a vámpírok fantasy témájának parafrázisa. A saját személyiség elrejtésének kényszere, a családtörténet keresése, hogy megértsük önmagunkat és helyünket a világban. De egyben egy törékeny romantika is arról, mennyire fontos megtalálni a lelki társat. A film ijesztőbb és véresebb jeleneteket tartalmaz, mint amire az elvárható globális forgalmazás mellett a művészi betéttel és Timothée Chalamet színésszel számítani lehet. A mainstream néző számára visszataszító és nézhetetlen lesz annak ellenére, hogy a cselekmény egy klasszikus road-movie film a kapcsolatokról, klisés műfaji csúcspontokkal. Gyengébb négy csillagot adok neki azért, mert van bátorsága művészi módon mesélni a társadalom legnagyobb tabuiról, továbbá Mark Rylance zseniális szerepléséért. Érzelmileg azonban a film teljesen hidegen hagyott, képtelen voltam együttérezni a szereplőkkel

Egy iráni történet, melyet valós események ihlettek, úgy előadva, ahogyan azt az irániak soha nem forgatnák le. A főszereplő egy bátor ateista újságírónő, akit a rendőrfőnök lekezelően megvet, amikor udvariasan visszautasítja őt. A prostituáltak tömeges gyilkosa utáni nyomozás csak az első felvonás, amelyet a hit ereje által uralt iráni mentalitásról szóló elmélkedés követ. Az irániak jelentős része ugyanis valóban jó tevékenységnek tekinti az "utcák prostituáltaktól való megtisztítását". Az elbeszélés középpontjában és a legösszetettebben ábrázolt karakter a gyilkos, aki egy jó családapa, jóhiszeműen cselekszik. Briliáns, rétegzett dráma, amely messze túlmutat a hasonló nyugati műfajú filmek tematikus lehetőségein, és amelynek nincs szüksége absztrakt művészfilmes betétekre ahhoz, hogy a legigényesebb nézőt is magával ragadja.

Ausztrál Gyilkos túra, amelyben a kihívó nem a gonosz falusiak, hanem a vad trópusi állatvilág. Két főszereplő házassági válságban és egy olyan helyzetben van, amely nem igazán illik hozzájuk. Az állatok is segítenek ebben, de a fő ellenségük saját maguk, a labilis lelki világuk. Hangulatos thriller, meglepően hatásos ahhoz képest, hogy milyen kevés történik benne, és milyen térben. Az állatok rikoltozása, a tábori kényelmetlenség, a sötét éjszaka nyomasztó varázsa. A valóság idővel téveszmévé válik, a tetteket józan ítélőképesség nélkül követik el.