POMO

Forgatókönyvírói tehetetlenség, rendezői kiesések. Az egyetlen cél az, hogy folyamatosan olyan extrém gore-t tálaljon, amit máshol nem fogunk látni. Mindezt komolyan, humor nélkül. Az első felében a rendezés még próbál valamit mondani a mai társadalom szociális bajairól, de a második fele már csak egy ujjból kiszopott, elnyújtott semmi. De a film splatter-brutalitása és punkos perverzitása valóban egyedülálló. Például az esernyővel kiszűrt szemű, infúzióra kötött, sürgősségi kerekesszékben ülő lány megerőszakolása. Meg hasonlók...

Egy túlsúlyos lány szenved a kisvárosi környezet gúnyolódásaitól. Az egyetlen személy, akiben véletlenek folytán támaszt talál, egy gyilkos, akinek kilétét és tartózkodási helyét csak ő ismeri. Érdekes téma és ígéretes filmkezdés, de a forgatókönyv kezd elkalandozni az érdekes dolgoktól, és idegesít felesleges párbeszédekkel anyával és a rendőrséggel, keresve a választ arra, hogy a főszereplő miért titkolja az általa látott eseményeket. Mintha a néző nem tudná. A túlzásba vitt véres finálé tompítja a néző zavarát, de az elpazarolt potenciál benyomása megmarad.

Clive Barker Hellraiser című műve nehéz téma az adaptációk számára. Több kell a hagyományos "horror tehetségnél" ahhoz, hogy a film úgy legyen leforgatva, hogy minden szereplő motivációjának és a valóság és a pokoli dimenzió keveredésének értelme legyen, hogy a cselekmény lebilincselő legyen és ne csak a szenvedés fantáziadús jeleneteket és szaftos véres erőszakot kínáljon. David Bruckner és a forgatókönyvírók tisztességes munkát végeztek a cenobiták világának feltárásában, és új, szinte mitológiai dimenziót adtak a híres összerakható kockának. De a fináléban a fordulatok és a szereplők sorsának lezárása egy kicsit elveszett. Az egyik túlélő karakter helyesen fogalmazott: "Mi történt most odabent"?

Egész társulatnak erős színészi potenciálja van. Ben Foster Zsizska János szerepében tökéletes, minden pillantása vagy kijelentése szellemes és tökös. Az érzelmek és az egyszerű, de kellően drámai és akciódús történet is működik. Meglepően durva és a tesztoszteronszint magas. A minőségi instrumentális hangsáv megörvendeztet. Ami viszont az átlagra hozza le a filmet, az a rendezés, egyes jelenetekben olcsóbb tévés ócskaságokhoz hasonlít. Például a menyasszony elrablásának jelenetében érezhető az áttekinthetőség, a vágás teljes tanácstalansága, és mi és hogyan történik. És több ilyen pillanat is van a filmben. Elismerésemet fejezem ki Petr Jákl rendezőnek a bátorságáért, ambíciójáért és a gyerekkori álmainak megvalósításáért, de azt neki is látnia kell, hogy ha a produkciónál maradna és rábízna pl. Ron Howardra, más eredményt ért volna el.

Forgatókönyv szempontjából a Valami követ című film gyengébb verziója, de csak az innovációt illetően. Lélektanilag ugyanis gondosan, szinte procedurálisan felépített, egyetlen gyenge pont nélkül. Technikailag jól filmezett, feszültségben és ijesztgetésben nagyon intenzív, briliáns hangtervezéssel. És nagyszerű újonc Sosie Baconnal a főszerepben. Parker Finn rendező még sok meglepetést tartogat.

Álomszerű 98 perc, amelyek logikailag nem kapcsolódnak egymáshoz annak ellenére, hogy ugyanazok a szereplők szerepelnek benne, ugyanazon vagy egymással összefüggő helyszíneken. Főleg a várban, annak szobáiban, katakombáiban, pincéjében és belső tereiben, szép hegyi háttérrel (az olaszországi Castello Piccolominiben forgatták). Megégetett nők, leszbikus szex, rengeteg zoom a fő- és mellékszereplők indokolatlanul kidülledt szemeire. Hangulatos, színes badarság, amelyben mindenki mindent annyira átél anélkül, hogy a néző tudná, miért. Egyszerre az egészet megnézni, hát az tiszteletre méltó. És egy kupica ital is járna érte.

Pasztell femme mátrix. Még jó, hogy a plakát édes románcra invitál Harry Styles szereplésével. A meglepett női nézők egy kifinomultabb thriller-metaforát kapnak az örök belső elégedetlenségről és a "tökéletes élet" utópisztikus illúziójáról. Az eredetileg színésznő második rendezéséhez képest ez egy nagyon ambiciózus vállalkozás, amely a stáb filmes ászaira (operatőr, vágó, zeneszerző) támaszkodik. Florence Pugh színészileg vezet, Styles pedig romantikusan, ezért nagyon jó nézni. Csak maga a poén nem eredeti, sőt, nem is ide való. És a végső kifejletben az egész a kontextus és az érzelmi élmény szempontjából az egész valahogy szétesik.

Tévés érzelmek. Egy meggyötört lány "élményeinek" mozaikja, aki keresi saját identitását és helyét a világban. Hangulatilag magával ragadó, de feleslegesen hosszú ahhoz képest, hogy milyen kevés információval szolgál. A képformátumok és a színes és fekete-fehér jelenetek állandó logikátlan váltakozása megfelel a főszereplő zavaros pszichéjének. Egyszerű, de újszerű és működőképes trükk. Ana de Armas kiváló, elkötelezett és szívből jövő. Ennyi erőfeszítésért egy olyan filmben, amelyet a szélesebb közönség nem értékel, kár. Andrew Dominik rendezőben van valami, ami szerzőként is megállja a helyét, de ő NEM Terrence Malick.

A feszültség korán és látványosan beindul, a túlélési drámapotenciál pedig végig szépen működik. Jó munka a környezettel és a digitális állatokkal, a Jurassic Park általi inspiráció szimpatikus elismerése (veszélyeztetett szereplők egy dzsipben rekedtek). Idris Elba pedig tökéletesen illik a szerepre. Az ultraklisés "meghibásodott család közelebb kerül egymáshoz egy extrém helyzetben" nem zavaró, mivel ez egy műfaji darab, amely szolidan szórakoztat feszültséggel egzotikus környezetben. Csak az alkalmi baromságok, a fenébe is. Túl sok nincs belőlük, de egy tömött és technikailag jól kivitelezett kaland meglenne nélküle.

Jó ötlet, tisztességes látvány, de a forgatókönyv és a vágás iskolás szinten van. Párkapcsolati klisé, borzalmas fizikális hülyeségek, és a legfeszültebb jelenetekben a kulcsfontosságú pillanatainak kihagyása az akadályok leküzdése közben. Ez jobban zavart a filmben, mint az, hogy a jelet kereső mérnöknőknek nem jutott eszükbe mobiltelefont csatlakoztatni a drónhoz. So stupid. De a szédülési faktor tápláló, sok néző nem is fogja megérteni. Egy nagy képernyővel rendelkező házimozin a fizikai izzadás élménye hasonló a Free Solo – Mászókötél nélkül című filmhez.