POMO

A Gyerekjáték című film alulmaradt. Ez a kis Terminátor csajszi egy ránézéssel leállítaná. Csakhogy ő inkább erősebb, mint ijesztő. A film ugyan a horror kategóriába tartozik, de nem ijesztget. Még feszültséget sem okoz, nincs benne ijesztgetés sem. De ügyel a párbeszédekre és logikára, és nem nevetséges. És technikailag is színvonalas. Az M3GAN tulajdonképpen szép. Amolyan Tesla-féle Barbie, going mad. A robotok és robotkák rajongói elégedettebbek lesznek.

Ghostface takes Manhattant. A záró leleplezés ismét csak az ujjból kiszopva, és most már egy kicsit nevetséges is. De a NYC környezete kellemes felfrissülés. Néhány meglepő jelenet, pl. önkiszolgáló üzlet (a gyilkos pofátlanul nyilvános helyen is támad), hatalmas, de kihasználatlan potenciállal rendelkező jelenetek (metró) és további többszöri hasba szúrások, ami után a szereplők úgy működnek tovább, mintha semmi nem történt volna. A sikeresen újjáélesztett filmszériából egy energikus, de nem túl okos ismétlődés lett a tinédzser közönség számára, ami akár örökké is futhat. Fél csillaggal gyengébb, mint az előző, ötödik rész. A legmenőbb jelenet zárófeliratok után jön.

A Halloween - A rémület éjszakája című film feltámasztása egy vagyont hozott, próbáljuk meg feltámasztani a Sikoly című filmet is. A filmszéria hátránya, hogy bárkiből gyilkost tud csinálni, bármilyen szofisztikált indíték nélkül is. És hogy ezért csak egy egyszerű bújócska lett belőle, látszólagosan menő utalásokkal más horrorfilmekre, és látszólagosan szofisztikált játék műfaji klisékkel. Legalábbis az 1996-ben készült első film ebből a szempontból újszerű volt. De a 26 év utáni feltámasztás, bármilyen ötletes fejlődés nélkül, csak rengeteg gyilkossággal és az eredeti sztártrió nosztalgikus visszatérésével tud meglepni. Funkcionális ijesztgetésekre ne számítsatok, és ne lepődjetek meg, ha a szereplők a hasba szúrás után is viszonylag jól működnek tovább. Előző részekben is voltak ilyen baromságok, komoly arccal előadva?

Szép dokumentumfilm, de sajnos kevés hiteles helyszíni felvétellel. Ezért inkább a túlélők vallomásaiban erősebb, mint az esemény során átélt borzalmakban. A tragédia 22 áldozatot követelt. A közelmúltban bekövetkezett törökországi földrengés például 49 580 áldozatot követelt.

Alex Garland a horror feszültség mestere, az első jelenet a meztelen férfival az ablak mögött abszolút csemege. De a világért sem esik bele a műfaji skatulyába. Az Ők című filmje egy lenyűgöző, összefüggési kérdőjelekkel teli hallucinogén utazás, melyek a nyugtalanító, sőt ijesztő jelenetek harmonikus sorozatából bontakoznak ki. Egy LSD-utazás, amelyben bolyong a főhősnő, pusztító bűntudattól gyötörve. Tragikus eseménytől megrázva, melyet egy Vénuszról és egy Marsról származó lény közötti intim konfliktus okozott. Lelki gyötrelem, hogy nem tudunk megérteni valamit, amit nem is lehet megérteni. Nem vártam volna, hogy egy férfi készít erről egy nehéz pszichológiai filmet, de a hangulatos, filmes szempontból csiszolt, a nézőt nem kímélő rémálmok kedvelőjeként átkozottul örülök neki. Garland egy másik bolygóról jött.

Ezt a filmet akkor megnézni, amikor otthon taknyosan küzdesz az átkozott vírussal, ez csemege par excellence. Minden szempontból unszimpatikus film, találó szatirikus témával, és steril formában. Sok a fehér, amin a legjobban látszik a görcsök között kiköhögött vér, herpeszvírusokkal teli fecskendő, hús evése, melyet laborban emberi sejtekből hoztak létre. Bocsánat, a csodált celebek sejtjeiből. “Celebrities are not people. They’re group hallucinations.” A Vírusgazda című film 80 perces játékidőben tudna célzottan szórakoztatni, de így nem. Egyébként szeretem az egyedi filmesek bizarr debütálásait.

Az Eli egyike azoknak a horrorfilmeknek, melyek ígéretesen indulnak, de a végén egy rossz vicc lesz belőlük. Nem is arról van szó, hogy a csattanója nem lenne menő, de a szereplők viselkedésének sok összefüggése és részlete alapjaiban megrendül, mintha a filmből hiányozna húsz fontos perc. Nem is beszélve az olyan elemi vágási hibákról, mint például a srác makulátlan frizurája, akinek előző nap leborotválták a feje egy részét, hogy a koponyájába fúrhassanak. A film hosszabb kísérteti szakasza kellemesen hátborzongató, de ilyesmit már százszor láttunk, és a szereplők legalább nem beszéltek egy alaposan lezárt ház külső és belső része közötti szigetelőüvegen keresztül. Ez a film nagyobb lobotómián esett át, mint a főhőse a második sebészeti beavatkozás alkalmával.

Egy vígjáték punkról és drogról, szellemes káromkodások és beszólások kadenciájával, illetve drámai fináléval, ami komollyá teszi. A kreatív vágás és a hektikus kézi (mobiltelefonos) kameramunka autentikus formája nem csak szolid lendületet ad a filmnek, de szórakoztatóvá is teszi az egyébként gyér történetet. Bár az arcokról készült közeli remegő felvételekből mozivászon esetén túl sok van. Mišík kifejező színészi játékának mélysége az utolsó jelenetben elárulja élete legnagyobb traumáját, amikor gyerekként fagylaltot akart és nem kapott. A filmet még jobban fogod élvezni, ha nem ismered a Safdie fivérek formailag hasonló, de forgatókönyvileg érettebb munkáit (leginkább a Csiszolatlan gyémánt című filmet).

Banális film, banális szereplőkkel és banális környezetben, de olyan jó szereposztással, jól eljátszva, és annyira jól és pontosan követő a két újonnan szerelmes ember konfliktusának drámai árnyalatait, hogy az már megható. Egy film, aminek szíve van, és főleg egy fantasztikus színésznővel a főszerepben, Pavla Gajdošíkova-val. Ő az, aki miatt 4 csillagot adtam a filmnek.

Csajszi a Valami követ című filmből, lenyűgöző erdők, átlagos forgatókönyv elcsépelt ötletekkel, és máris megvan a Paramount+ előfizetőknek szánt zsáneranyag. Egy darabig érdekes, egy darabig nevetséges, és általánosan véve unalmas és értelmetlen.