vissza az összes hírhez
Megvan A korona sorozat utolsó évad premierjének dátuma

Megvan A korona sorozat utolsó évad premierjének dátuma

2023.10.10 Szerző dO_od

A Netflix bejelentette, hogy A korona című sorozat hatodik és utolsó évada két részre lesz felosztva. Ez a formátum az olyan nagy projekteknél, mint a Vaják vagy Stranger Things sorozat a Netflix-nél gyakorlatilag szabvány lett, ezért nem meglepő, hogy A korona című drámai sorozat nagy fináléjának esetében is ezt választották. És persze konkrét dátumok is ismertek már.

 

Az első négy epizód november 16-án érkezik, további hat epizód pedig négy héttel később, december 14-én. A bejelentéssel egy időben a Netflix első rövidke előzetest is közzétett, II. Erzsébet királynő minden verziójával és egy plakátot is Diana hercegnővel.

 

Az utolsó évad az 1997 és 2005 közötti időszakról szól. Megnézhetjük a Diana (Elizabeth Debicki) és Dodi Fayed (Khalid Abdalla) kapcsolatát, beleértve a Párizsban történt autóbalesetet is, amely során mindketten meghaltak. De végig kísérhetjük Charles (Dominic West) esküvőjét Camilla Parker Bowles-szel (Olivia Williams), illetve William (Ed McVey) és Harry (Luther Ford) felnőtté válását.

 

A korona című sorozat egész fennállása alatt összesen 21 Emmy-díjat kapott, ideértve a legjobb drámai sorozatnak járó díjat is, melyet a sokat dicsért negyedik évad kapta.

Hirdetés

Kapcsolódó hírek

A Fantastic Four szereposztása megerősítve

A Fantastic Four szereposztása megerősítve

2024.02.15

Nem volt ugyan nagy titok, de hivatalosan sem erősítették meg. Ez tegnap, Valentin-napon megváltozott, amikor a Marvel stúdió bejelentette a Fantastic Four című film végleges szereposztását. Pedro… (több)

Mangold Logan - Farkas filmje az MCU-kánon része

Mangold Logan - Farkas filmje az MCU-kánon része

2023.11.03

Miután bejelentették, hogy a Deadpool következő, egyelőre hivatalos cím nélküli folytatásában, a korábbi részekre is utalva, Ryan Reynolds mellett végre a visszatérő Hugh Jackman is feltűnik majd, a… (több)

Hollywood a biztonságra akarja helyezi a hangsúlyt

Hollywood a biztonságra akarja helyezi a hangsúlyt

2023.09.28

Az írók sztrájkja hivatalosan véget ért, a következő napokban és hetekben meg kell oldani még a színészek sztrájkját is, és most ugyan lassan, de annál biztosabban úgy tűnik, hogy Hollywood még az év… (több)

Mi a helyzet a Hegylakó reboot-jával?

Mi a helyzet a Hegylakó reboot-jával?

2023.08.31

Jó pár éve már, hogy bejelentették a kultikus, akció sci-fi fantasy film, a Hegylakó reboot változatát, Henry Cavill színésszel az élén, és Chad Stahelski (John Wick) rendezővel a kamera mögött.… (több)

Emmy-díj jelölések 2023

Emmy-díj jelölések 2023

2023.07.12

A TV Emmy-díj 75. évadának keretében kihirdették a díjakra jelölt neveket, és ha az elmúlt évben követted a sorozatokat, a kategóriák valószínűleg nem fognak nagy meglepetést okozni. Ami mindenképpen… (több)

A Vaják sorozat nézettsége esik

A Vaják sorozat nézettsége esik

2023.07.07

Nemrég írtunk egy cikket, amelyben a Vaják című sorozat sztárjának, Henry Cavillnek a távozásával foglalkoztunk, és azzal, hogy a készítők hogyan képzelik el az utódja bemutatását. Már akkor azzal a… (több)

A Vaják alkotói kommentálják Cavill távozását

A Vaják alkotói kommentálják Cavill távozását

2023.07.02

A Netflix égisze alatt készült Vaják című híres sorozatának harmadik évada a napokban megérkezett a streaming-szolgáltatásra - pontosabban annak első része. Bár az első öt epizód már elérhető a nézők… (több)

Az HBO sorozatai a Netflix-re is kerülhetnek

Az HBO sorozatai a Netflix-re is kerülhetnek

2023.06.26

A streamingszolgáltatások piaca jelenleg az exkluzivitásra épül - a Disney+ társaság A Mandalóri és az Avatar filmszériákkal, a Netflix a Stranger Things vagy a Wednesday sorozatokkal, az HBO Max az… (több)

A második Gladiátor-film további erősítést kap

A második Gladiátor-film további erősítést kap

2023.05.03

Ridley Scott (A nyolcadik utas: a Halál, Szárnyas fejvadász) idén ősszel látványos történelmi képet tálal a közönségnek a legendás francia hadvezérről, Bonaparte Napóleonról, de az igazi csemegét… (több)

Hirdetés

Hirdetés

Legolvasottabb hírek

Legfrissebb hírek

Hugh Jackman és Robin Hood halála?

Hugh Jackman és Robin Hood halála?

2024.05.06

Elég sok Robin Hood-film készült már? Úgy tűnik, nem. Ez a mostani azonban eléggé kilóghat a sorból. A készülő The Death of Robin Hood című alkotás ugyanis egy kicsit sötétebb változatban fogja újra… (több)

Meghalt Bernard Hill színész

Meghalt Bernard Hill színész

2024.05.05

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Bernard Hill brit színész, aki olyan filmekben vált ismertté, mint a Titanic, a Ragadozók és A Gyűrűk Ura trilógia. A szomorú hírrel a BBC televíziós csatorna állt… (több)