POMO

A Sikoly filmekkel ismertté vált horror-forgatókönyvíró új filmje. Sablonos, de táplálóan éles, lendületes és remekül kivitelezett slasher, máshonnan ellopott és meglepő pillanatokkal egyaránt. A Covid-motívum inkább elmosolyogtató, de potenciálisan valós. Az emberek őrültek.

A sablonos és naiv akciófilmek között egy kellemes színfolt Gerard Butlerrel, köszönhetően az egzotikus ázsiai helyszínnek és a Rambo filmekből megszokott rosszfiúknak. A kapitány felelőssége az utasokért, tapasztalatai a hadseregből, melyeknek köszönhetően géppisztollyal is tud bánni. Buddy motívum, távolsági telefonbeszélgetések a lányával, meg ilyesmi. De az effektusok a kényszerleszállást végző repülővel viszont csak közepesre sikerültek.

Remek téma egy pszichológiai tanulmányhoz, amely egy gyermek elméjének kisiklásáról szól a saját családjával kapcsolatban. Sajnos, a filmalkotó a lehető legüresebb formában mutatja be. A 4:3-as formátum és a minimalista zene art-house ambíciókat ébreszt (a főszereplővel együtt a film a Gus van Sant Elefánt című filmjére emlékeztet) és megkísérel a nézőben kérdéseket, vitákat ébreszteni, de ehhez a filmnek legalább néhány értelmes társadalmi utalást, viselkedésmotívumot is kellene tartalmaznia.

Szeretem a lassú, minimalista mesélést az emberek történeteiről, különösen vidéki környezetben, hófödte hegyekkel a háttérben. De fontos, hogy legyen miről mesélni. Az Egyes nők című film mindössze néhány szereplő történetéből áll, melyek a legérdekesebb megfilmesíthető történetek kiválasztása során a padlón kötnének ki. Hogy mi késztette a rendezőnőt arra, hogy ezeket filmre vigyen, az számomra rejtély marad. Jane Campion hasonló témájú filmjei például tartalmilag és formailag is teljesen más kategóriát képviselnek.

A New York-i alvilág lepukkant kocsmáiban játszódó bensőséges gengszterfilmek vonzóak a nézők számára, különösen olyan szereposztással, mint amilyennel a Piszkos pénz film is rendelkezik. A film szórakoztat, kíváncsiságot ébreszt, hogyan alakulnak majd a szereplők közötti kapcsolatok, és mi lesz az a sejthető drámai csúcspont. De nem lesz részünk sem nagy meglepetésben, sem drámában. A rendezés tompítja a meglepetés lehetőségét, hiányoznak a drámai ív kulcsfontosságú körvonalai, amelyeknek a fináléban kellene értelmet nyerniük. Inkább nézd meg a csiszoltabb műfaji testvéreket, Az éjszaka urai vagy A tégla című filmeket.

Azok a filmek, amelyekben az unatkozó szereplők panaszkodnak az életre, tartalmilag nem állnak közel a szívemhez, de Roy Andersson vizuális koncepciója ismét szórakoztat. Játékos részletekkel és a kép minden elemének általános egyensúlyával, esztétikai keretezéssel, maszkokkal, a szereplők arckifejezéseivel és a színpalettával, ahol a halványkék a legélénkebb szín. Azaz hűvös is.

Multikulturális gengszterekből álló panoptikum és egy bosszúálló szűz, aki egyensúlyt teremt. Refn lenyűgöző védjegyei egy csokorban, ami nem úgy bontakozik ki, ahogyan mi várnánk vagy szeretnénk, hanem ahogyan a fantáziája elkalandozik. Az első három epizód próbára teszi a türelmünket. Az albán és kínai maffiáról szóló, átlagosan szórakoztató álló vizet csak egy kastélyban élő dán arisztokrata család abszurd pillanatai keverik fel. A negyedik epizódot a várakozással teli költözéssel Koppenhágába, az Elátkozott város 3. - A halál angyala című filmből ismert Miroslav és Dusan hentesek dobják fel, visszatérve a kastélyba pedig soviniszta, bizarr, kifinomult fekete humor is szóhoz jut, amelyből maga Refn sem hiányzik. Meta-szimbolikával és nem kielégítő végkifejlettel a sorozat képregényes holnapokat ígér. Ha valaki adna rá pénzt. Csodálkoznék.

Érdekesebb, jobban eszkalálódó végkifejletre számítottam, de a film így is remek tanulmány a nem szokványos karakterekről, a nem szokványos konfliktusokról, egy nem szokványos, rendkívül hangulatos környezetben. Játékosan tragikomikus és kiszámíthatatlan, mert az akciót és a reakciót két összeférhetetlen, életüket passzív módon herdáló falusi ember határozza meg a világ végéről. A film első fele mesterien van megírva és rendezve. De a kérdés, hogy a probléma hogyan lesz valóban megoldva ebben a részben sokkal szórakoztatóbb, mint annak megoldása a második felében. Ismét a kiváló Colin Farrell, ismét a nagyszerű Carter Burwell (a Coen testvérek udvari zeneszerzője), és a helyszín, amely önmagában is egy további fontos szereplője a filmnek.

Az egész film csak arról szól, hogy az éhenhaló gyermek miért nem akar enni. És hiába várunk valamilyen rejtélyes kiterjedést. Nem túl izgalmas, meglehetősen banális téma, de dramaturgiailag végül is van értelme. Annak ellenére, hogy nézővel szemben kíméletes. Hiszen egy regényen alapul, melyet a filmalkotók nem akartak mozifilm szintjére emelni. Florence Pugh mint mindig jó, de máshol többet tud eljátszani.

Eddie Redmayne tökéletes fiatal Hannibal Lecter lenne. Nem csak a síró szenvedőt, hanem a nyugtalanító lelki zavart is el tudja játszani. De a film csak átlagos. Érdekes téma, ami azért hátborzongató, mert igaz történet, de játékfilmhez képest nincs eléggé kidolgozva a dramaturgiája. A sötét tónus és a steril kórházi környezet kombinációjának hangulata működik, de ahhoz, hogy Jessica Chastain problémájának megoldása megérintsen minket, másképp, mélyebben kellett volna beállítani a pszichológiát közte és Redmayne között.