POMO

A rettenthetetlen című film dán változata, avagy minden, amit egy Mads Mikkelsen főszereplésével készült történelmi drámától elvárhatunk. Egy elvekhez ragaszkodó, jó szándékú hős, akivel azonosulni tudunk és megértjük a hibás döntéseit is; két nő, akik szeretik őt (az egyik plátói módon); egy örökbefogadott nomád kislány, aki családi értékeket hoz a történetbe; egy gonosz karakter, akit a saját szabadságunk árán is legszívesebben magunk kibeleznénk. A film a játékidő nagy részében biztonságos, kiszámítható klisékben mozog, de végül az összes szereplő belső motivációi és sorsa értelmesen keresztezik egymást, ami katartikus és érzelmes végeredményt hoz, szép elgondolkodtató zárással. Egy erős film, amely méltó a mozivászonra. [San Sebastian FF]

Kedves, de kissé nyafogós és nem túl kifejező melankolikus vígjáték három New York-i lakóról - egy apáról és két fiáról -, akik a magányban, széteső párkapcsolatban vagy házasságban vergődnek. Fekete humoros utalás Woody Allenre, James L. Brooks emberi melegsége, de olyan jelenetek és színészi teljesítmények nélkül, amelyek megszépítették és emlékezetesebbé tették volna a filmet. [San Sebastian IFF]

Gépiesen rendezett, 4:3 formátumú dráma a Tűzföld barátságtalan környezetében, kegyetlen gyarmatosításának történelmi időszakából. Minimalista a képi megjelenésben és a színészi játékban, nyers a brutális erőszakban és a szexuális romlottságban. A Sam Spruell által találóan megformált skót hadnagy karaktere tápláló csúcspontja a film komor és romlott lelkének. A film fesztiváli vetítésén az iberofon közönség nagy tapsa jelezte, hogy mennyire fontos számára reflektálás a dél-amerikai történelem sötét oldalaira. Minden nemzet valamilyen formában elszámol a múltjával. [San Sebastian IFF]

Érzékeny elbeszélés, amely két társadalmi témát ölel át: egy olyan iskolarendszer abszurd felépítését, amelyben a gyerekeknek több joguk van, mint a tanároknak, és queer kérdéseket, egy rémült gyerek saját szexualitásának korai felismerésének formájában. Mindez úgy, hogy az iskolai környezet több kulcsmomentumát figyeli meg az érintettek több nézőpontjából, akiknek ez a személyes vagy szakmai életét érinti. Kiválóan megírt párbeszédes film, csendes és erős pillanatokkal. [San Sebastian IFF]

Egy bensőségesen bolondos, de szimpatikusan egyedi ötlet, egy viszonylag klasszikus melodrámai klisébe bedolgozva, amely arról szól, hogy a társadalom képtelen elfogadni a másságot. És egy párról, aki közel áll egymáshoz, és küzd azzal a bizonyos falusi korlátozottsággal. A franciák nem félnek semmitől. Ha a rendezőnő/írónő bátorsága a történet váratlan és kellően sokkoló végkifejletére is kiterjedt volna, a film nagyobb nyomot hagyott volna a filmfesztivál színterén. [San Sebastian IFF]

Sötét, patologikus thriller, amely nem az ijesztgetés vagy a borzadály által irányul a horror felé, hanem a felkavaró téma révén, a hátborzongatóan valósághű tálalásban. Hangulat szempontjából találóan egy komor New Yorkba helyezve, Marin Ireland által kiválóan előadott, hátborzongató karakterével vezetve. Lélektanilag kiegyensúlyozott, a két doktornő karakterének motivációja az etikai határok erőteljes átlépése ellenére is érthető. Egyedül a gyermekszínésznő rendezése sántít, és a film vége lustán kerüli el a néző által várt eszkalációt.

Maika Monroe az egyetlen, aki összetartja ezt a nem túl funkcionális drámát egy elrabolt lány kereséséről / egy thrillert a halandók és őrült gazfickókból álló csapat közötti harcról / egy váratlan románcot két lelki hajótörött között. Érzelmileg és izgalmilag nem túl funkcionális film, komikusan oda nem illő brutalitással és sikertelen próbálkozással, hogy excentrikus rosszfiúkkal sokkoljon. Közülük egyedül Karl Glusman játszik jól és hatásosan. Jamie Foxx pedig a mellékszerepében meglepő. Egyébként nem igazán jó, a párbeszédek felszínesek, a rendezés döcögős, Nikolaj Coster-Waldau fő karaktere pedig unalmas.

Mozifilm a DreamWorks/Universal-tól, minőségét tekintve a Netflix hülyeségeinek átlagon aluli szintjén. Ígéretes kezdés szép díszletekkel, kidolgozott és a sötétben tökéletesen megvilágított hajó belső tereivel. Drakula első látványos megjelenése és az első áldozatok atmoszférikus meggyilkolása. A második felében azonban a film cselekményileg kezd szétesni, a fokozódó feszültséget rosszul összevágott drámai jelenetek váltják fel, a szép CGI-t a napkelte olcsó fénye követi, a karakterek pedig a kétségbeejtően romló forgatókönyvnek köszönhetően elveszítik az eredetileg felépített értelmes kontúrjaikat. A magabiztos Van Helsing-szerű epilógus pedig már csak nevetséges marad.

Kár, hogy kevesebb az akció, és leszámolás a főgonosz karakterrel csak formális. Denzel Washington karizmája és karakterének isteni stilizálása az igazság alfa-mecénásaként konfliktusban az olasz Camorra maffiával nagyobb és hosszabb mészárlást kínált volna, nagyobb létszámmal. Mert John Wick elkényeztetett minket... A Védelmező 3. című film ennek ellenére csendesebb részekben is szórakoztat szuper karakterekkel, olaszos hangulattal és főleg fokozódó feszültséggel a brutális helyi alvilág és kemény amerikai hős közelgő összecsapásában. Az epilógus pedig feleslegesen patetikus (Olaszország) és naiv (San Francisco).

Alternatív, érdekes hangulatú "néma dráma", esős tahiti szigetek attraktív trópusi környezetében. Egyedi történettel és karakterekkel. Csak az alkotó politikai nyilatkozatok iránti igénye zavaró lehet. A közel háromórás cselekmény lassú folyása, időnként unalmas párbeszédekkel pedig altató. De a lazaság illik a szereplők életstílusához, és tökéletesen kiegészíti a film egyedi szigeti jellegét. A szörfös megahullámokat kísérő, fantasztikus hangzású jelenetek pedig szuper üdítően hatnak.