POMO

Dokumentumfilmes szonda egy szexshopot üzemeltető, pornót készítő stb. család életébe/karaktereibe. A film eleinte egyfajta gúnyt űz a főszereplők "egyszerűségéből" és "kommersz felszínességéből", és komikus figuráknak állítja be őket, de fokozatosan utat tör feléjük, és felfedezi bennük az emberséget és az őszinteséget, hús-vér embereket, akiknek ugyanolyan problémáik és véleményük van, mint a bal- és jobb oldali szomszédoknak. Emberek, akik egyszerűen csak próbálnak boldogulni abban a korban, amelybe beleszülettek. Szép, okos portré egy olyan témáról, amelyre sokan közelebbi megnézés nélkül felhúznák az orrukat. És egy kis tükör a szlovák politika fejlődésének a kommunizmus bukásától napjainkig, amely erősen befolyásolta a főszereplők fejlődő vagy hanyatló "üzletét".

Teljes mértékben kiaknázott szórakozási lehetőségek. Az egyes jelenetek ugyan közhelyesek, de összességében nem teljesen kiszámítható utakra vezetnek, és többet adnak mint a trailerek. Egyetlen pillanatban sem volt az az érzésem, hogy a film komolyabbnak tetteti magát, mint amennyi illik hozzá - Roland Emmerich ezúttal meglepően ügyesen kompenzálja az egyes abszurditások mértékét kellő adag humorral (autózás limuzinban Los Angelesben, amely többek között egy fekáliás ciszternából kap zuhanyt, egy tiszta vígjátéki móka, és semmi köze egy katasztrófathrillerhez), de képes meghökkenteni is (az elképesztő szökőárak). Ami viszont a legjobban meglepett a 2012 filmben, és amiért 4*-ot adok neki (nem, még csak nem is a néha középszerű effektek, és pláne nem az olcsó digitális kamera look miatt, amit nyilván eye-candy és big-budget esetén is meg kell majd szoknunk), az a politikai megközelítés. Az egész film legkevésbé etikus szereplője az amerikai kormány magas beosztású tagja, a gazdag embereket azért kritizálják, hogy a munkások kárára mentik meg magukat, és a világ megmentője ezúttal nem az amerikai zászló, hanem a mozivásznon kiterített térkép "KÍNA" felirattal. Az amerikai zászlót itt inkább Woody Harrelson komikus karakterével együtt gúnyolják ki (egyébként szuper jelenet a völgyre néző dombon). És minden nagyobb nemzetet/kontinenst vagy egy nagyon találóan megírt és megformált figura képvisel itt (az orosz hármas + kutyájuk vezet), vagy legalább szimbolikus jelentőségében nem feledkeznek meg róla (Afrika...). A 2012 egy olyan népies katasztrófa nagyfilm, amely a magas szintű szórakoztatással együtt minden szimpátiámat kiérdemelte. És nem érdekel, hogy Mona Lisa a Louvre ablakából az Eiffel-toronyra néz. ___ 2. megtekintés: Ha Emmerich a világpolitikában lenne, nem lennének háborúk, és mindannyian barátságosan fognánk egymás kezét (és moziba járnánk). Eddigi filmjeiből leginkább azt lehet érezni, hogy mennyire szereti a jó öreg katasztrófa-kalandos Hollywoodot. Ultimate guilty pleasure.

Egy unalmasan hosszú bónusz összevisszaság egy nem létező koncert DVD-hez, amelyet egy fantasztikus, backstage/koncertélményként reklámoznak. Michael Jackson nagyszerű zenész és zseniális táncos volt, de ez egy félkész termék, amelynek nincs váza, sem formája.

Nagyon szép három dokumentumfilm egyben, amely a Galápagos-szigetek felfedezését, néhány sziget egyediségét és a ott élő állatok (sőt, némelyik CSAK ott él) egyediségét mutatja be. Kár, hogy a három epizód témái átfedik egymást, és a felvételek és a kísérő kommentár egyes részei még ismétlődnek is. Koncepcionálisan több értelme lenne, ha minden epizódban másra koncentrálnának. Külön dicséret illeti a fantasztikus keménypapíros 3 darabos DVD csomagolást, amely inkább egy gyönyörű könyvre emlékeztet, mint egy DVD-dobozra.

Meglepően nem szórakoztató krimidráma tiszta és korrupt zsarukról. Különösen a színészi potenciált figyelembe véve. Colin Farrell és Noah Emmerich kiváló, Edward Norton kevésbé markáns, de főleg feleslegesen vannak itt. Úgy tűnt, hogy a rendezőnek nincs energiája és nincs világos elképzelése, nem tudta, hol kell többet adni és hol kell visszavenni. Mintha csak kötelességből, koncentrálás és érdeklődés nélkül készítette volna a filmet. Nagyon hasonló tartalmú, de sokkal jobb a nemrégiben megjelent Az éjszaka urai című film.

Adrien Brody és Mark Ruffalo testvérekként való szerepeltetése szereposztási hiba. Arról nem is beszélve, hogy egyik sem ideális a vígjáték műfaj számára. Rachel Weisz elég sokat ment, és friss hangot ad a filmnek. A film a karizmatikus rablós Briliáns csapda című filmben is látható környezetben mozog, a Bosszúállók című film szerinti "kalapos" őrület képébe öltözve. Nem okos mint ahogyan szeretne, hogy egy lépéssel a néző előtt jár, de nem is zavaró, mivel nem veszi magát teljesen komolyan. Egy újabb felejtős kikapcsolódás, amibe én producerként biztosan nem fektetnék be.

Két sztárszínész, a Queen zenéje és a gyönyörű skót vidék egy mára már elavult, de még mindig szerethető kalandot tesz ki. A film elavultsága elsősorban a trash forgatókönyvnek köszönhető, amely alapvetően utalásokon és szimbólumokon áll, de meg sem közelíti a téma potenciális mélységét. Az akkori mainstream néző számára egy nagyon tetszetősen megkevert baromság.

Egy film, amelynek megkérdőjelezhetetlen politikai jelentősége van. De ez nem az a film, amit mozilátogatóként keresnék. Ahhoz nem szabadna ennyire unalmasan megírni és leforgatni. Egy szomorú drámát is meg lehet tölteni ötletekkel és egyediséggel. Ha van hozzá akarat.

Vidám, őszinte és csodálatosan könnyed drámai párkapcsolati játék, meglepően nem untató és nem minden áron tetszeni akaró szexuális szabadosságba csomagolva. Egy újabb nagyon jó északi film, ami meglep azzal, hogy a "hűvös északiak" mennyi forró vért és érzelmet rejtenek magukban. Mads Mikkelsen pedig tényleg nagyszerű színész, abszolút minden érzelmi helyzetben.

Őrült komikus, erotikus és meghatározhatatlan jelenetek összevisszasága, amelynek egészében meglepően van értelme, és különösen nagyszerű "anti-romantikus" csúcspontja.