POMO

A Voices from Beyond című film nem egy Fulci-féle horror, hanem egy misztikus szappanopera, krimi cselekménnyel. A nagy konyhakéssel hasba szúrt kis srác pedig csak azért van benne, hogy ne felejtsék el, ki áll a film mögött. A Voices from Beyond film misztikus szappanoperaként jól működik, a tóparton a szeretett lányával beszélgető apa-szellem jelenetei kellemesen költőiek, a színészek tipológiailag jól vannak eltalálva, és a sztoriban (a szappanopera műfaján belül) is minden összeáll. Beleértve a csattanót is, amire nem számítottam, és ami kellemesen meglepett. Ha ötvenéves hölgy lennék, fel is kiabálnék: "Jézusom! Ez borzasztó!"

Matthew Perry nem is olyan csodálatos színész, csak ez a szerep volt csodálatos számára. Úgy vélem, ha egy igazán nagyszerű színész játszott volna benne, a film más dimenziót kapott volna. Mégis, a Fapofa egy élvezetes, okos kis film, amelynek legnagyobb értékei Lynn Collins szimpatikus személyisége és a közte és Perry karaktere közötti (végre TÖKÉLETES) kémia. Jobb 3*.

A karizmatikus mentor Kevin Costner, az asszisztáló újonc Ashton Kutcher. A felvételek 80%-a egy edzőtáborban játszódik, ahol csak a rutinosan tálalt közeledést látjuk mentor és diákja, diák és csajszi között, plusz némi baráti tapizást. És amikor a hősök végül kiszabadulnak, jön egy erőszakosan mesterkélt befejezés, amely megpróbál mélységet és értelmet adni az egésznek. Kár! Még így is, hála a központi színészpárosnak, a Hullámtörők szimpatikus pihentető film marad, lényegesen kisebb botránnyal mint a búváros Férfibecsület című film.

Elmúlt a Seagal-hősök kora, a családjukat most karakterszínészek által alakított öltönyös menedzserek bosszulják meg. James Wan tudja, hogyan kell dolgozni a színészekkel, rendezői érzéke van a dinamizmushoz, a rockosan kemény, őrjöngő hangulathoz, és időnként ügyesen játszik a látványosan hosszú felvételekkel (parkoló). Ezért kár, hogy vizuálisan lenyűgöző munkáját időnként buta és logikátlan pillanatok "szokványos" szintre süllyesztik. Ezeket az iparkodó pszichológiai-érzelmi pillanatok (bensőséges beszélgetések a feleségével, a fiával) sem simítják el. Az eredmény "csak" szórakoztató és érdekes, és kíváncsivá teszi a nézőt, hogy a rendező legközelebb merre fog elindulni. Mert többre is képes, csak nehezebb neki a rendezői hozzáállását a forgatókönyvvel összhangba hozni, ami annyira jól sikerült neki a Fűrész című filmben.

Szórakoztató, gyors és nem unalmas. De a "történelmi film sztárszínészekkel" jelző hamis. Ez inkább egy újabb "modern" történelmi bohózat (Elizabeth: Az aranykor), amely eseményről eseményre ugrál, hogy felgyorsítsa a tempót, és a történetre és a karakterekre csak másodlagosan koncentrál. Ármányt, szerelmet, árulást és manipulációt Justin Chadwick inkább a Kegyetlen játékok című film formájában tálalja, mint egy komoly történelmi dráma formájában. A másik Boleyn lány film komolynak hat, de igazán hatásos csak abban a néhány pillanatban, amikor Ana Torrent (Katalin királynő) áll a kamera előtt.

Ami jól működne egy Rodríguez-féle Grindhouse vígjátéki splatter filmben, azt itt halálosan komoly horrorként tálalják nekünk. Ed Wood filmjei attól "nagyszerűek", ahogyan vannak leforgatva és ami történik bennük - a filmalkotó antitalentuma végtelen naivitással párosul, annyira, hogy az már hipnotizáló. A helyőrség egy rendesen leforgatott, helyenként még izgalmas B-kategóriás film, ugyanakkor a gyerekesség és a naivitás megtestesítője. Ez pedig egy görcsös kombináció, amiben az a legijesztőbb, hogy egyes nézők komolyan is veszik.

Egy tempós hi-tech thriller, de semmi különöset nem hoz, és csak Shia LaBeouf részvétele és a " Steven Spielberg executive producer" címke teszi vonzóvá. Az ugyanebben a műfajban tevékenykedő Tony Scottnak saját rendezői stílusa van, hi-tech thrillerjei egyediek, audiovizuálisan kreatívak. D. J. Caruso inkább rutinos, aki nem ront el semmit, de nem is szentesít semmit. És ez nekem egy kétórás akciófilmben, sűrűbb karakterpszichológia nélkül nem elég.

Fantasztikus élmény! Látványosan felvett és szerkesztett koncertfelvétel, gazdag színes fényfallal, 3D grafikai betétekkel kiegészítve, támogatva Bono szövegét és a zene karakterét. Fantasztikus dolog, ami annyira közel hoz az együtteshez, hogy a végső benyomás 10x erősebb, mint koncerten állni az izzadt tömegben, és csak a zenészek sziluettjét látni. És nem csak a filmesek munkájának köszönhetően, ennek a brazil koncertnek igazán szuper hangulata volt. Az egyetlen dolog, amit egy kicsit sajnálok, hogy a moziban nincs tér arra, hogy az őrjöngő közönséggel együtt élvezhessük az eufóriát. A "Pride" kezdetén nedves lett a szemem.

Érdekes az ötlet és a hangulat, de sztori szempontjából ez a sci-fi sántít. A szereplők pedig helyenként nagyon furcsán viselkednek. Geoff Murphy egy lebilincselő poszt-apokaliptikus alkotó, de pocsék pszichológus. A Legenda vagyok című egyszerű film nem sokkal mélyebb, sem okosabb, de legalább szórakoztatóbb, és nem akar másnak látszani.

Dario Argento azon filmesek közé tartozik, akiknek (a műfaj miatt is) mindig el lehetett nézni a logikai ellentmondásokat. De ami ebben a filmben helyenként történik, hát az ész is megáll. Plusz retardált párbeszédek, álmos és unatkozó Max von Sydow, aki érthetetlenül hülye monológokat szaval, időnként ide nem való komikusság, és végül a nyolcvanas évek olasz B-kategóriás filmek trükkök színvonalánál is rosszabb, görcsös, véres gyilkosságok. Ha nem lenne az a tökéletes nyitójelenet a vonaton, néhány látványos hosszú felvétel és két szuper ijesztgetés, akkor 1* lett volna.