Két évvel ezelőtt a négyszeres Oscar-díj jelölt rendező, producer és forgatókönyvíró Jason Reitman (Egek ura, Juno) elhozta nekünk a Szellemirtók régóta várt folytatását, azaz olyan filmszériáé, amelyet apjától, Ivan Reitmantől vett át, és bár a napokban már zajlik a következő rész forgatása, Jason maradt a projektben mint producer és társ-forgatókönyvíró, de a rendezői feladatokat átadta kollégájának, Gil Kenan rendezőnek (A fiú, akit Karácsonnyak hívnak). A két úr azonban már tervez egy újabb közös nosztalgiaprojektet, amelyet ismét Jason fog rendezni.
A Sony Pictures társaság egyelőre még cím nélküli filmje 1975-be, New Yorkba visz, és a legendás Saturday Night Live című szórakoztató show első epizódjának előkészületeit és első élő adását követi nyomon. A Gil Kenan által írt forgatókönyv azon interjúk sorozatán alapul, amelyeket a két filmes készített a még élő szereplőkkel és stábtagokkal, akik jelen voltak az SNL első epizódjának készítésénél. Reitman és Kenan megszokott munkatársaikkal, Jason Blumenfelddel és Erica Millsszel közösen készítik az új filmet. A főszereplők szereposztására vonatkozó információkra még várnunk kell egy ideig.
A Saturday Night Live műsor első epizódját 1975. október 11-én sugározta az NBC, a házigazda pedig George Carlin komikus és színész (Bill és Ted zseniális kalandja) volt. A szereplők között olyan neveket találhattunk, mint Dan Aykroyd, John Belushi, Chevy Chase, Andy Kaufman, Jane Curtin, Garrett Morris, Laraine Newman, Michael O'Donoghue, Gilda Radner és George Coe. Szóval néhány nagyon ismerős arc esetén érdekes lesz látni, hogy kik fogják őket alakítani a készülő filmben. Dick Ebersol volt az első epizód ügyvezető producere, a showrunner feladataira pedig az író és producer Lorne Michaels-t szerződtették, aki a mai napig jelen van az új SNL-epizódok születésénél.
Kapcsolódó hírek
Boldog ünnepeket és BÚÉK 2024!
Ha a második Dűne film nem lett volna áthelyezve 2024 tavaszára, az elmúlt filmév kivételes lett volna. Így is nagyszerű volt, tele filmes meglepetésekkel. A legnagyobb meglepetés a közösségi hálók … (több)
Legolvasottabb hírek
Mire készül most Guy Ritchie rendező?
Guy Ritchie brit rendező (Úriemberek, Egy igazán dühös ember) az utóbbi években igen gyors alkotói tempóba merült. Míg tavaly sikerült a mozikba juttatnia a Fortune hadművelet – A nagy átverés című… (több)
Úgy néz ki, hogy Marvel megtalálta az Ezüst Utazóját
A Fantasztikus Négyes, a Marvel következő éveinek zászlóshajója ismét reálisabb körvonalakat kapott. A központi négyes már ismert: Pedro Pascal, Vanessa Kirby, Ebon Moss-Bachrach és Joseph Quinn… (több)
Legfrissebb hírek
Az Országúti diszkó folytatást kap
A Doug Liman rendezte Országúti diszkó (Road House) című, akcióval teli verekedős filmet alig két hónapja mutatták be a Prime Video csatornán, és a mai napig közel nyolcvanmillióan látták a… (több)
Sydney Sweeney, Edgar Wright és a Barbarella?
A Barbarella 1968-as kultikus film új változatának forgatása gyakorlatilag két évtizede téma, de eddig még soha nem sikerült elindítani az új történetet a hiányos öltözetű hősnőről és a 41. században… (több)
Luca Guadagnino újabb filmekre készül a sztárszereplőkkel
Luca Guadagnino olasz rendező (Szólíts a neveden) olyan filmes, aki tudja, hogyan kell felkavarni a kortárs filmművészet gyakran túlságosan is állóvizeit. Az utóbbi hetekben a teniszről szóló… (több)