POMO

A túlérzékeny jótevő Clint Eastwood pontosan ott bukik meg, ahol az várható is volt - a háborús jelenetek puhaságában és naivitásában. Ezek - hogy erős ellentétben álljanak a "Some of the things I saw done, things I did, they weren't things to be proud of" monológgal, borzalmat és megdöbbenést hivatottak kelteni, ami nem így történik. És akkor ott van a film második átvezető vonala, a három katona beállítása a megkérdőjelezhető hősök szerepébe. Ez a vonal - bár patetikus szégyenben - túlélne, de összekötve a háborús vonallal nem működik - az első félóra után világossá váló gondolat lassú és primitív megvilágítása egyre elviselhetetlenebbé válik, az utolsó ultra-szentimentális 20 perc pedig már-már próbára teszi az ember tűrőképességét. A dicsőség zászlaja film számára nincs találóbb szinonima, mint a *szar*. Ez nem egy gyenge film, ez egy diszfunkcionális és félre sikerült film.

A Levelek Ivo Dzsimáról egy szép film. Japán szemlélet az incidensre sötétebb, érettebb és meditatívabb, mint A dicsőség zászlaja amerikai film. És főleg, vele ellentétben belsőleg is működik. A látványos akciójelenetek annál is hatásosabbak, mert kevés van belőlük, és többnyire csak távolról nézhetjük, ami miatt a film megőrzi az erős bensőséges jellegét. Az érzelmességet és az egyszerűséget ízlésesen ellensúlyozza a csodás látvány és Clint Eastwood zenéjének minimalizmusa, amelyet törékeny zongoramotívum ural. Szintén kedves, hogy filmalkotók rokonszenvesen viselkednek a japánokkal, és ezzel szemben néhány jelenetben megvetik az amerikai katonákat. Kár, hogy A dicsőség zászlaja feldúlt film ilyen méltatlan testvére a Levelek Ivo Dzsimáról című filmnek, ami ezt az ambiciózusan filmes duót egy elhamarkodottan erjesztett Oscar-ünnepség front runner szintjére süllyeszti. Ha több munkát fektettek volna a műbe, akkor az bekerülhetett volna a történelembe.

This is what happens when a Korean sci-fi fan gets a mega-budget to make his childish dream come true.

Ez csak egy akciófilm, de egy zseniálisan lefilmezett, összevágott és meghangosított akciófilm. A legjobb akusztikai moziélmény. Jobb, mint Spielberg Világok harca című filmje.

Egyszerre gyerekes és intelligens, sértő és megható. És mindig őszinte. Egy kis jelenség. Legalábbis az egyedisége miatt. Remélem, lesz belőle egy egész sorozat, és mindegyik legalább ilyen jó lesz.

Bábel stílusosan lebeg a felszínen, de nem tud lemerülni. A két fő novella tartalma félig-meddig üresen cseng, a harmadik pedig, bár a legtöbb potenciált rejti magában, nem tud mit szólni hozzájuk. Ha a 21 gramm című filmnek négy csillagot adtam, most maradnom kell a háromnál. A szép látvány, a remek hangulatú zene és a jó színészek nem minden. Ui. Chiekónak ugrania kellett volna.

Meglepően ötletes és jól működő kaland, amely szórakoztat, nem sért, és főleg - ennyi évtized után sem tűnik nevetségesnek. Semmi fecsegő előjáték, semmi kísérletet a merev ökológiai gondolatokra. Helyette egy csinos csaj fürdőruhában egy szörny karjaiban. Rögtön az elején belép a képbe, nem hiányzik egy klassz hangulatú mocsári helyszín, sem kiszámíthatatlan cselekmény. Ha a film az első felének feszültségét és báját a végéig megtartotta volna, akkor 4* csillagot adtam volna. Többszöri próbálkozásoknak menekülésre a mocsárból és a szörny elpusztítására sem ártott volna egy kis találékonyság.

Indie hülyeség, amelyben mindenki szexel mindenkivel, de ritkán férfiak a nőkkel. És ha mégis, akkor nem vonzó nőkkel vagy érzelmileg kiszáradt dominákkal. Szép tükör korunkról, ejnye... Puha pornó, amitől inkább meghalsz, mint megkeményedsz.

Az első filmhez képest akciósabb forgatókönyv és jobb befejezés, de az alkotók elfelejtették, hogy a horrorrajongó és a szadista két különböző dolog. Ez a film nem a horrorrajongóknak való.

Bár rajongok a korszakért és a műfajért, nem tudok 3* fölé menni. George Waggner A farkasember című filmje lustán mozog a biztonságos klisékben, kiszámítható, nincs benne semmi meglepő, roma szereplő nem tud színészkedni, és a 20 négyzetméteres erdő ködös háttere sem járul hozzá a film varázsához. Sőt, az apa-fiú dráma sem ad mélyebb dimenziót a filmnek. Talán csak Lon Chaney alakítása teszi ezt a filmet klasszikussá. Ha mást nem is, a 6 évvel korábban leforgatott A londoni vérfarkas konkurens film legalább a nagyobb fantáziával megírt forgatókönyvet kínál.