POMO

A szikla és a Mátrix egy olyan B-kategóriás filmben találkozik, ami tényleg NEM való a moziba. A Félholt nem egy szórakoztató rossz film. Unalmas és borzasztó!

Pasolini lélek nélküli szexista exhibicionizmusa, amely játékfilm helyett inkább egy hosszú, fejetlen amatőr zenés videóklipre emlékeztetett.

Egy dolog nem hagy aludni - hogy ez a film ugyanabban az évben készült, mint Fulci Zombi című filmje és Deodato Cannibal Holocaust című filmje. Valójában ugyanis mindkét forgatókönyv klónja, azzal a kiegészítéssel, hogy egy őrült tudós humanoid zombi-lényeket hoz létre egy titokzatos szigeten (a Dr. Moreau szigete című film módjára). Ehhez jön még egy szexi szőke csaj, aki állandóan és mindenhol vetkőzik, egy Harrison Ford/Belmondo típusú hős és rengeteg, nagyon részletesen kidolgozott gore jelenet. Jó látni kannibálokat és zombikat együtt egy filmben! Olasz trashként a Zombi holokauszt ellenállhatatlan. Brutális, akarata ellenére nevetséges, nélkülözhetetlen adag szexszel. Ha falod ezt a műfajt, és a hasonló filmek vonzerejét az ostoba párbeszédek gyakorisága, a zene borzalmas szintje, a vér mennyisége, a zombik és kannibálok száma alapján ítéled meg, akkor jó helyen jársz.

A Két hét múlva örökké című film egy vígjáték, amely inkább a főszereplők bájára koncentrál, mint arra, hogy miről szól. Rengeteg színészi improvizáció, különösen Sandra Bullock részéről. Hugh Grant árnyékában marad. Őszinte, közvetlen és kedves film. Kellemes kikapcsolódásként tetszeni fog.

A Beavatás című film első harmada szuper. A cselekmény a második részben lelassul, a harmadikban pedig görcsös és diszfunkcionális fináléba torkollik. Egy thriller, amelyben semmi sem az, aminek látszik. És olyan thriller is, amely nem úgy működik, ahogyan szeretné. A jó színészek pedig nem tehetnek róla.

Kevés tér ahhoz, hogy azonosulni tudjál a főszereplőkkel, és ezért gyenge érv a film megkérdőjelezhető erkölcsi esztétikája ellen: nem számít, hogy gyilkos vagy - ha tudsz szeretni, úgyis a mennybe jutsz. Tom Tykwer hozza a formáját. Néhány jelenet, mint a beszélgetés a templomban, a fát körbejáró kamera vagy maga a finálé, lenyűgöző. De ahhoz, hogy maga az egész film is lenyűgöző legyen, hosszabbnak, részletesebbnek és az első felében kidolgozottabbnak kellene lennie. Elszalasztott lehetőség egy kivételes filmre, kivételes témában.

In terms of filmmaking, The Pianist is a skilfully told story that takes too long to crystallize and is too depersonalized for what it ultimately crystallizes (or rather doesn’t crystallize) into.

Az Esküdni mernék című film nagyon komolytalan és erőltetett vígjáték, nagyon buta fináléval. A forgatókönyvíró biztosan a vécén írta, hatalmas bélproblémáktól szenvedve.

Perverz soft-pornó vígjátékként a Guts of a Virgin című film még jó lenne - a japán szexuális kicsapongásnak is megvan a maga varázsa. Aranyos. Ezért egy csillagot adok. De a második félidő horrorvonala nevetséges és kínos. Az erdei szörny úgy néz ki, mint egy agyaggal lefestett utolsó mohikán, a gyilkossági jelenetek gore-effektjei és vágása pedig katasztrofális. Olcsó amatőr baromság.

Az Ilsa, She Wolf of the SS című film egy híres sokkoló alkotás, de közel sem olyan sokkoló, mint amilyennek hirdeti magát. Szexből sok van benne és eléggé nyitott is, de az erőszak és a vér, mivel abból is bőven van belőle, nem túl csiklandós. Mert - maga a film borzasztóan naiv, amatőr és unalmas. A gyenge színészi játék és a képtelen rendezés lehetetlenné teszi, hogy sem a főszereplő, sem a barikád túloldalán álló mellékszereplők bőrébe bújjunk, ami pedig a hangulatot illeti, a láger udvara üresen tátong. Forgatókönyvileg a film rendben van - a mértékletes játékidő, az erőszak és a szex sűrűsége elég lett volna egy rendes adag perverz szórakozáshoz. De valaki ügyesebbnek kellett volna a filmet rendezni.