Életrajz
1946-ban született Nagykanizsán. 1965 és 1969 között végezte el a Színművészeti Főiskolát, 1968-ban, még főiskolásként állt először kamera elé Makk Károly Isten és ember előtt című filmjében. Ezt 1969–70-ben számos szerep követte: Mészáros Márta Holdudvar című alkotásában játszott Kovács Kati partnereként, akivel Jancsó Miklós Fényes szelek című filmjében is együtt szerepelt. A Sára Sándor rendezte Feldobott kő-ben, majd Jancsó Égi bárány-ában, Rózsa János Bűbájosok és Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok! című filmjében is játszott.
Felvillant Szabó István Oscar-díjra jelölt művében, a Bizalom-ban (1980) és Fábri Zoltán Requiem-jében is (1981). A filmszerepekkel elhalmozott művész színházi pályafutása 1968-ban a Madách Színházban kezdődött, majd 1974-től a Vígszínházban folytatódott. 1979-ben csatlakozott a Magyar Filmgyártó Vállalat (Mafilm) színtársulatához. 1982-ben visszatért a Madáchba, 1991-ben pedig a Nemzeti Színházhoz szerződött.
A korábban lírai alkatú, idővel karakterszínésszé vált művész életében a filmezést csaknem teljesen háttérbe szorította a színpad. 1992-ben nemzeti színházi tagságát a Játékszín igazgatói székére cserélte fel. 2012-ig igazgatta a teátrumot. 1990-től 1992-ig a Magyar Színészkamara ügyvivője volt.
1969-ben elnyerte a magyar filmszemle díját, 1982-ben Balázs Béla-díjat, 1987-ben érdemes művész címet, 2015-ben Örökös Tagságot kapott a Halhatatlanok Társulatában. Felesége Almási Éva Kossuth-díjas színésznő, a nemzet színésze, lányuk, Edit, szintén a színészi pályát választotta.
Színész
Sorozatok | ||
---|---|---|
2003 |
Lili |
|
Episode 3 (E03) |
||
Episode 2 (E02) |
||
Episode 1 (E01) |
||
2000 |
Kisváros |
|
Gazdátlan veszedelem 2. (E171) |
||
Gazdátlan veszedelem 1. (E170) |
||
1987 |
A világ szebbik fele |
|
Nessuno torna in dietro |
||
1984 |
Különös házasság |
|
Episode 4 (E04) |
||
Episode 2 (E02) |
||
Episode 1 (E01) |
||
1982 |
A 78-as körzet |
|
Aktatáska (E04) |
||
A tenger |
||
Episode 6 (E06) |
||
Episode 4 (E04) |
||
Episode 3 (E03) |
||
további epizódok (2) | ||
Dániel |
||
Faustus doktor boldogságos pokoljárása |
||
1979 |
Mesélő városok |
|
Róma (E04) |
||
1978 |
Abigél |
|
Episode 4 (E04) |
||
Episode 3 (E03) |
||
Episode 2 (E02) |
||
Episode 1 (E01) |
||
1977 |
Hungária kávéház |
|
Az ötlet (E06) |
||
Mesélő városok |
||
Prága (E03) |
||
1975 |
Utánam, srácok! |
|
Vigyázz, a kutya harap (E04) |
||
1974 |
Családi kör |
|
1973 |
Zrínyi |
|
Episode 3 (E03) |
||
Episode 2 (E02) |
||
1972 |
Kiskirályok |
|
Les Évasions célèbres |
||
1971 |
Rózsa Sándor |
|
Episode 12 (E12) |
||
Episode 9 (E09) |
||
Episode 7 (E07) |
||
Episode 6 (E06) |
||
1970 |
Örjárat az égen |
|
Episode 4 (E04) |
||
Episode 3 (E03) |
||
Episode 2 (E02) |
||
Episode 1 (E01) |
Színházi felvétel | |
---|---|
1975 |
Szellemidézés |
1974 |
A hattyú |
Rendező
Filmek | |
---|---|
2006 |
Holdfogyatkozás (Tévéfilm) |
Színházi felvétel | |
---|---|
2011 |
Bubus |