vissza az összes hírhez
Dolph Lundgren beismerte a rákbetegséggel vívott harcát

Dolph Lundgren beismerte a rákbetegséggel vívott harcát

2023.05.11 Szerző dO_od

A svéd színész, az 1980-as évek akciófilmjeinek sztárja, Dolph Lundgren ( A büntető, Vörös skorpió, Tökéletes katona) egy új interjúban elárulta, hogy az elmúlt 8 évben rák ellen küzdött. Az orvosok már 2015-ben távolították el az első daganatot, ezt követően pedig hat havonta rendszeresen járt kontrollvizsgálatokra, és úgy tűnt, minden rendben van. 

 

Ám 2020-ban egy egészségügyi esemény után kórházba került, és orvosok több új daganatot fedeztek fel ugyanott, ahol korábban. A rákbetegség tehát visszatért, de az új daganatok mérete miatt azokat nem lehetett könnyen eltávolítani, ezért a színésznek kemoterápiát kellett kezdenie. Azonban 2021 őszén (abban az időben, amikor Lundgren Londonba érkezett, hogy leforgassa a második Aquaman-filmet és a The Expendables – A feláldozhatók filmszéria negyedik filmjét) az orvosok újabb daganatokat fedeztek fel. Ekkor már nagyon rosszak voltak a kilátásai, és a szakértők legfeljebb 2-3 évet jósoltak neki.

 

Szerencsére azonban a színész más szakvéleményt is kért, és egy másik specialistának köszönhetően másfajta kezelésre váltott, ami végre elkezdett működni. A daganatok elkezdtek zsugorodni, és mostanra elérték azt a szintet, hogy sebészi úton eltávolíthatók. A kezelés így hamarosan sikeresen véget érhet, és a színész reméli, hogy ezzel véget ér élete legnagyobb megpróbáltatása. Mindkét említett film még idén a mozikba kerül. 

Hirdetés

Hirdetés

Legolvasottabb hírek

Legfrissebb hírek

Hugh Jackman és Robin Hood halála?

Hugh Jackman és Robin Hood halála?

2024.05.06

Elég sok Robin Hood-film készült már? Úgy tűnik, nem. Ez a mostani azonban eléggé kilóghat a sorból. A készülő The Death of Robin Hood című alkotás ugyanis egy kicsit sötétebb változatban fogja újra… (több)

Meghalt Bernard Hill színész

Meghalt Bernard Hill színész

2024.05.05

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Bernard Hill brit színész, aki olyan filmekben vált ismertté, mint a Titanic, a Ragadozók és A Gyűrűk Ura trilógia. A szomorú hírrel a BBC televíziós csatorna állt… (több)