Ál/Arc

Az Ál/Arc című film megnézéséig úgy éreztem, hogy nem tudom értékelni az akciófilmeket. A Drágán add az életed!, a Féktelenül, A szikla... a műfaj minden tömegesen sikeres filmje túl egyszerűnek tűnt tartalmilag. Látványosan voltak leforgatva, kellemes volt nézni, de nem nyújtottak magával ragadó élményt. Aztán jött az Ál/Arc című film, és a félelmem, hogy nem vagyok kompetens az akciófilmek értékelésében, elszállt. John Woo rendező meggyőzött arról, hogy egy látványos akciófilmben is lehet erős dráma, kidolgozott karakterlélektannal, és hogy egy akciófilm esetében is, ha nem is lövöldöznek benne, akkor is érdekelhet a történet, és magával ragadhat. ___ Az Ál/Arc film fantasztikus témát dolgoz fel, amikor elcserélődnek az arcok, és amely elegáns módon a jelenben játszódik anélkül, hogy nevetségesen irreálisnak tűnne. Kiszámíthatatlan sztorija van, meglepő fordulatokkal és a műfajon belül egyedülálló színészi alakításokkal. Mindez pedig híres Woo-akciójelenetekkel tarkítva, amelyek már önmagukban is csemegét jelentenek a látványosan stilizált akciók minden kedvelőjének. Mivel az Ál/Arc film előtt csak Woo első hollywoodi filmjeit láttam, a Tökéletes célpont, és a Rés a pajzson, az ő remekműve számomra olyan, mint más számára a Fegyverek istene és A bérgyilkos filmek. Az Ál/Arc minden idők legjobb hollywoodi akciófilmje. (2002.04.11)

John Woo knows his craft, no doubt about it, comrades. Excellent choreography of ordinary shooters (the slaughter in Buzz's house with romantic music is simply perversely beautiful), an impressive camera, compositions with John's lovely pigeons... who could resist? The pilgrimage plot is also lost, which is played out with almost comedic ease (the excellent pervert Travolta and his educational style) and, on the other hand, with urgent desperation (the dog's eyes of muggle Nicholas Cage). The whole thing works brilliantly until the last seconds, but it literally smashes the hellish happy ending with one of Woo's worst slow motions I've ever seen (and I even survived Hard Target!). If I set aside the awkwardness and the end, Face/Off is a valuable member of the powerful action trio of the second half of the 1990s, without any problems equal to Con Air, but on the other hand, it is far from reaching the qualities of The Rock. (2005.07.28)

Cage and Travolta compete to see who can be the cooler guy, and sometimes I feel like it's impossible for both of them to play so well. Both of them excel in both negative and positive roles, and when you add the visual aspect of scenes with mirrors or the climax of the film at the funeral, it's hard to find any flaws. The film is action-packed from beginning to end, the best Woo film ever, and as the icing on the cake, Dominique Swain prevents it from going below 100%. (2006.01.22)

A psychological action film. Admittedly, that sounds a bit weird, but I can’t think of a better description of my feelings from this movie. It's an action ride with the great John Woo's signature, but also emotionally strong with an interesting plot. With Pulp Fiction I originally wrote that Travolta should kiss Tarantino's feet, but he should blow John Woo. This was his last interesting role, and together with Cage, he delivers an acting masterclass. Very good film. (2003.02.27)

The best movie of John Woo in Hollywood. Great action, great Travolta and Cage and great atmosphere. One of the best American action films of the 90s, but it's a long way from what Woo did in Hong Kong. (2002.08.24)