Tartalmak(1)

Időszámításunk kezdete után 180-ban Marcus Aurelius császár halálával az egykor oly dicső Római Birodalomban a káosz lesz az úr. Marcus őrült, hatalomvágyó és kegyetlen fia, Commodus kerül hatalomra és első dolga, hogy megszabaduljon ellenfeleitől. Apja bizalmasát, a népszerű és legyőzhetetlennek hitt hadvezért Maximus-t árulónak kiáltja ki, miután az nem hajlandó behódolni neki. Maximus-ra a halál vár és az új császár, ellensége családját is kivégezteti. A rangjától megfosztott egykori hadvezér súlyosan megsérül, de életben marad. Nincstelen földönfutóvá lesz, rabszolga-kereskedők kezére kerül, és gladiátorként kell megküzdenie nap, mint nap az életéért. Csak egyvalami tartja benne a lelket, csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt: megnyerni minden csatát és eljutni Rómába, hogy a Colosseumban végre szemtől szembe kerüljön ismét azzal, aki tönkretette az életét... Ridley Scott átmentette a XXI. századba a történelmi eposz műfaját a 2000. év egyik legsikeresebb és mindenképpen a legmaradandóbb monumentális filmalkotásával. A Gladiátor már születése pillanatában klasszikussá vált és helyet követelt magának az olyan film remekek között, mint a Ben Hur vagy a Spartacus! (TV2)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
cachalot Egyéb
2006.03.22
maslo13 DVD
2006.03.16
jjano DVD
2006.03.16
Pallando VHS
2006.03.13
TRK DVD
2006.03.12
ABCD Marta VHS
2006.03.12
bliNdik VCD
2006.03.12
golfer VHS
2006.03.12
DejvidCV DVD
2006.03.11
brokolice Egyéb
2006.03.11
kwaker DVD
2006.03.10
Had6 VHS
2006.03.09
meser DVD
2006.03.08
INSEX DVD
2006.03.06
HateBreeder Egyéb
2006.03.04
andykovac DVD
2006.03.02
Koumen DVD
2006.02.27
arbakel Egyéb
2006.02.24
Reskator Egyéb
2006.02.24
Ripper DVD
2006.02.21
MichalM DVD
2006.02.21
demag10 DVD
2006.02.20
Eviator DVD
2006.02.17
Kolyas DVD
2006.02.17
eudyptes Egyéb
2006.02.17
Aky DVD
2006.02.16
Soňa DVD
2006.02.15
trpaslixx DVD
2006.02.12
Meechee DVD
2006.02.12
Dellamorte VHS
2006.02.10
ripo DVD
2006.02.08
mazdenda DVD
2006.02.06
Zee DVD
2006.02.05
burton-ka DVD
2006.02.01
thudec DVD
2006.01.30
Antonio3 DVD
2006.01.28
Cerebrate DVD
2006.01.28
bedřich DVD
2006.01.27
addams DVD
2006.01.27
Pan Filuta Egyéb
2006.01.23
Sarevok Egyéb
2006.01.22
peter22 DVD
2006.01.21
GOREGASM DVD
2006.01.21
Legas DVD
2006.01.20
Juraj007 DVD
2006.01.18
filmšmekr VHS
2006.01.18
Karl Marx Egyéb
2006.01.17
T2 DVD
2006.01.13
Mgb21 DVD
2006.01.08
adela57 DVD
2006.01.08

Kapcsolódó hírek

A második Gladiátor-film további erősítést kap

A második Gladiátor-film további erősítést kap

2023.05.03

Ridley Scott (A nyolcadik utas: a Halál, Szárnyas fejvadász) idén ősszel látványos történelmi képet tálal a közönségnek a legendás francia hadvezérről, Bonaparte Napóleonról, de az igazi csemegét… (több)