Rendező:
György DobrayForgatókönyvíró:
György DobrayOperatőr:
Máté DobrayZeneszerző:
Gábor Gulyás-SzabóSzereplők:
Mercédesz Lovász, Tamás Kusynus, Mercédesz Érsek-Obádovics, Miklós Székely B., Attila Epres, Gábor Reviczky, Lili Monori, Enikő Börcsök, Enikő EszenyiTartalmak(1)
Az “Út az Ismeretlenbe” kalandtúra szervezője kitalálja, hogyan lehetne izgalmassabbá és főleg anyagilag kifizetőbbé tennie kis vállalkozását. Felbérel egy munkanélküli színésznőt, hogy a fentiekhez hasonló szituációban alakuljon úgy át ( smink, öltözet), hogy a kalandtúra résztvevői egy kiprovokált pillanatban, ne az átalakulását, hanam a hiányát vegyék észre. Vagyis azt, hogy valaki eltünt. És a szinésznő jól játsza szerepét, sőt ( és ez a kitalált, előre megtervezett dramaturgia lényege! ) egyre jobban magára, az átalakitott, új személyre tereli a gyanút, hogy köze lehet az “ eltünt” nő eltünéséhez. És ahogy az idő vésztjóslóan halad előre, úgy lesz egyre gyanúsabb: ő ölte, gyilkolta meg az eltüntet! Minden jel lassan ezt fogja igazolni, a keresés közben az erdőben megtalált, szétszórt ruhák ( amit persze ő dobált el szándékosan ), a “gyanúsított” egymásnak ellentmondó mondatai. És ez a folyamat, az egyre élesedő bizonyosság, hogy egy gyilkos van köztük, a túra résztvevőit, - még maguk előtt is rejtett- ismeretlen, olykor kegyetlenül őszinte, olykor durván szélsőséges megnyilvánulásokra készteti. (Magyar Filmhét)
(több)Szereplők:
Mercédesz Érsek-Obádovics
Magyarország
Legjobb filmek:
Örök tél (2018)
Mindörökké (2021)
Miklós Székely B.
Magyarország
Legjobb filmek:
Sátántangó (1994)
Szürkület (1990)
Kárhozat (1988)
Attila Epres
Magyarország
Legjobb filmek:
Napló szerelmeimnek (1987)
Brazilok (2017)
Gábor Reviczky
Magyarország
Legjobb filmek:
Perlasca - Egy igaz ember története (2002) (Tévéfilm)
Üvegtigris 3. (2010)
Az erőd (1979)
Lili Monori
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
A tanú (1969)
Delta (2008)
Aurora Borealis: Északi fény (2017)
Enikő Börcsök
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris (2001)
A nagy füzet (2013)
A szerdai gyerek (2015)
Enikő Eszenyi
Magyarország
Legjobb filmek:
Kontroll (2003)
Torzók (2001)
Smutný valčík (1996) (Tévéfilm)