Stambuch

A film Prielle Kornélia naplójából idéz: senki sem szerette igazán a költőt, s ki tudja, tényleg meghalt-e vagy bújdosik valahol. 1849 novemberében Szendrei Júlia egy Balázs Sándor nevű íróval és Haynau pecsétes engedélyével a halott költő nyomába ered: tudnak-e róla többet azok, akikkel utoljára találkozott? A nemzet özvegye morcos, sértődött és gyakran tör ki hisztériás rohamban. Leginkább a féltékenység gyötri, Debrecenben Prielle Kornélia színésznő emléke, Kolozsvárott a helyi színtársulat ledér hölgyei dúlják fel kedélyét. Szentmihályi gróf ellenségesen fogadja az utazókat, nem bízik senkiben, fél a megtorlástól. Haynau pecsétes levelére szó nélkül engedelmeskedik, szállást ad Júliának és kísérőjének. A kastélyban csak a gróf és a leánya él, ők gondoskodnak a vendégek kényelméről, ellátásáról. Júlia a szobájában fotóalbumot és stammbuchot – naplót – talál áthúzott vendégnevekkel, emlék- és verssorokkal, köztük férjének versét is. Erősödik benne a gyanú, hogy férje és Szentmihályi Ilona között is volt érzelmi kapcsolat, s sértett hiúságáért Balázs Sándor ágyában vesz elégtételt, úgy tűnik, az út során nem először. Ilona szótlan szomorúsága, megközelíthetetlensége még inkább kizökkentik nyugalmából, s Sándor megjegyzésére, hogy Ilona vérmes nőszemély volt, vad rohanásba menekül. Versben vall magányáról s békétlen lelkéről az utókornak: „Naponként árvább egy reménnyel, s egy csalódással gazdagabb, szívünkből ekképp fogy az élet, cseppenként így fogy, így apad." (MTVA)