Életrajz
Producerként a fiatal – határokon belüli és túli – filmes generációk indulásának segítésére szentelte életét, kezdve a Balázs Béla Stúdió kereteiben 1974–95 között, majd folytatva a Kép-Árnyék és Duna Műhely (1995-2011) vezetésével. 2002-től 2011-ig a Duna Televízió dramaturgiai vezetője. Produceri tevékenységét számos hazai és nemzetközi díj jelzi. Ezek közül a legjelentősebbek: 1996-ban és 2002-ben a produceri közreműködésével készült Iványi Marcell: Szél, illetve Mészáros Péter: Eső után című filmje cannes-i Arany Pálma díjban részesült. 1996-ban megkapta a Magyar Köztársaság Kiskeresztjét. 2002-ben, illetve 2004-ben a Magyar Filmszemle produceri fődíját kapta. 2005-ben megkapta a Balázs Béla filmszakmai díjat, valamint Marosvásárhely város Pro Urbe díját az erdélyi filmgyártás megerősítéséért végzett tevékenységéért. 2012-ben elsőként kapta meg Kolozsvárott a "Sárga csikó" díjat, az erdélyi filmesek támogatásáért.
Mediawave
Producer
Filmek | |
---|---|
2007 |
Decameron 2007 (diákfilm) |
Fövenyóra |
|
2006 |
Iphigeneia Auliszban |
2005 |
Kész cirkusz |
Stambuch (Tévéfilm) |
|
2004 |
Nincs mese |
2003 |
Tesó |
2002 |
Aranyváros |
Arccal a földnek |
|
Az ifjúság megnyugtat |
|
2001 |
Öcsögök |
2000 |
Balra a nap nyugszik |
1992 |
Neoszarvasbika |
1988 |
A szárnyas ügynök |
Dokumentumfilm | |
---|---|
2012 |
Riksaláz |
Zalánék (Magda és Andy) |
|
2006 |
Az élet vendége: Csoma - legendárium |
1996 |
Urán |
Rövid | |
---|---|
2014 |
Saudade |
2011 |
Valami kék |
2010 |
Magasfeszültség |
Riport |
|
2008 |
Esti mese |
2007 |
411-Z |
Csapás |
|
2006 |
Előbb-utóbb |
Részletkérdések |
|
2005 |
Ez van! |
Tiszta szennyes |
|
2004 |
Ki a macska |
Páternoszter |
|
2003 |
Holtvágány |
2002 |
Eső után |
Uno |
|
2001 |
Tempo |
1999 |
Lamm |
1998 |
Semmittevők |
1994 |
Szél |