Epizódok(8)

Tartalmak(1)

A Halcyon szálloda ötcsillagos pompájából cseppet sem leadva, dacolva száll szembe a történelmi viharral, amely 1940-ben London városát is eléri. A tulajdonos, Lord Hamilton politikai megbeszélésekre hívja befolyásos ismerőseit a hotel tárgyaló termébe, miközben elvárja Richard Garland igazgatótól, hogy hivatalos programja mellett arról is gondoskodjék, hogy felesége, Lady Hamilton elől rejtve maradjanak nőügyei. Garland lánya, Emma a recepción teljesít szolgálatot, ami azt jelenti, hogy gyermekkori barátsága a lord fiával és örökösével, Freddie Hamiltonnal már formálisabb keretek közé szorul, ám kibontakozó szerelmüknek kevésbé a hivatali alá- és fölérendeltség, mint inkább kölcsönös és túlzott félelmeik lesznek az akadálya. A nyolcrészes brit tévéfilmsorozatot gyakran hasonlították a Downton Abbey-hez, amelyhez hasonlóan egy patinás intézmény urainak és szolgálóinak sorsán keresztül mutatja be egy mozgalmas történelmi időszak drámai változásait. (DunaTV)

(több)