Rendező:
Renny HarlinOperatőr:
Alex ThomsonZeneszerző:
Trevor JonesSzereplők:
Sylvester Stallone, John Lithgow, Michael Rooker, Janine Turner, Rex Linn, Caroline Goodall, Leon, Craig Fairbrass, Gregory Scott Cummins (több)Tartalmak(1)
Gabe Walker a Sziklás-hegységben tevékenykedő mentőosztag tagjaként bármennyire igyekezett, nem tudta megakadályozni egy amatőr hegymászó halálát, és a tragédia miatt önszántából távozott a csapatból. Most, nyolc hónappal a baleset után lelkiismeret furdalástól gyötörten búcsúzni tér vissza a szirtekhez. Miközben barátnője hiába próbálja maradásra bírni, hívást kapnak: egy kis utasszállító gép kényszerleszállásának túlélői kérnek kétségbeesetten segítséget. Walker vonakodva bár, de egykori társával elindul a küldetésére. Az már csak a megérkezéskor derül ki, hogy az utasok egytől-egyig veszélyes terroristák, és a gépen rajtuk kívül még körülbelül százmillió dollárt is szállítottak, ami a leszállás közben három bőröndben lehullott a Sziklás-hegység hatalmas csúcsaira. Senki sem számít rá, hogy útban a jószerével megközelíthetetlen szirtre Gabe pokoli sakkjátszmába kezd, melyben élő emberek a bábuk, a játéktér pedig a hegység halálosan veszélyes meredélye. (Mozi+)
(több)Filmtár
Felhasználó | Formátum | Nyelvek | Hozzáadva | Jegyz. |
---|---|---|---|---|
keejea | DVD | 2007.07.25 | ||
cinema1 | DVD | 2007.07.14 | ||
lupo | DVD | 2007.07.11 | ||
Nin | Egyéb | 2007.07.08 | ||
janajzek | DVD | 2007.06.25 | ||
Dcdan | DVD | 2007.06.25 | ||
genetique | Egyéb | 2007.06.13 | ||
dustur | DVD | 2007.06.03 | ||
cholis | Egyéb | 2007.04.29 | ||
FragMan | DVD | 2007.04.21 | ||
sullafelix | Egyéb | 2007.04.12 | ||
Nagan | DVD | 2007.04.10 | ||
kim lowe | DVD | 2007.04.01 | ||
KIT.HL | DVD | 2007.03.29 | ||
apokar | DVD | 2007.03.13 | ||
kekesko | DVD | 2007.03.10 | ||
movieretro | DVD | 2007.03.06 | ||
ShotgunED | DVD | 2007.03.04 | ||
Gorka | DVD | 2007.02.27 | ||
lone.wolf | VHS | 2007.02.26 | ||
jozor | DVD | 2007.02.26 | ||
andrewz | Blu-ray | 2007.02.25 | ||
cheyene | DVD | 2007.02.15 | ||
Marat | Egyéb | 2007.02.11 | ||
Scratt | DVD | 2007.02.09 | ||
vitajak | DVD | 2007.01.23 | ||
vapos | DVD | 2007.01.21 | ||
Jo-sie | DVD | 2007.01.11 | ||
demented | VHS | 2007.01.09 | ||
[CZ]Oskar | DVD | 2007.01.04 | ||
petero | VHS | 2006.12.31 | ||
eXaybachay | VHS | 2006.12.29 | ||
cooper1 | Blu-ray | 2006.12.24 | ||
tizi3 | DVD | 2006.12.21 | ||
crebs | VHS | 2006.12.18 | ||
Infamouz | DVD | 2006.12.13 | ||
LMih | DVD | 2006.12.05 | ||
Števo | DVD | 2006.12.02 | ||
Lelíček | VHS | 2006.11.30 | ||
strougy | VHS | 2006.11.23 | ||
Prasoš | VHS | 2006.11.08 | ||
JANTAR29 | Blu-ray | 2006.11.06 | ||
matrosh | VHS | 2006.11.06 | ||
Trixi | VHS | 2006.10.30 | ||
8ANDREJ | Egyéb | 2006.10.17 | ||
klúčik | VHS | 2006.10.05 | ||
blackmail | DVD | 2006.09.14 | ||
LordFalcon | DVD | 2006.08.27 | ||
bamboocha | VHS | 2006.08.27 | ||
Seag | VHS | 2006.08.27 |