Rendező:
Attila SzászForgatókönyvíró:
Norbert KöbliOperatőr:
András NagyZeneszerző:
Gergely ParádiSzereplők:
János Kulka, Tamás Szabó Kimmel, József Kádas, Rozi Lovas, Rémusz Szikszai, László I. Kish, Móni Balsai, Ádám Lábodi, Mariann Szalay, László Katona (több)Streaming (1)
Tartalmak(1)
Napra pontosan két hónappal Nagy Imre és mártírtársai kivégzése után a Magyar Népköztársaság berni követsége ellen két magyar emigráns fegyveres támadást hajtott végre. Az indíték homályos, bár helyi lapértesülések szerint, Nagy Sándor és Papp Endre a svájci magyar kommunista ügynökök aktáit akarta megszerezni a magyar nagykövet túszulejtésével. Ugyanakkor bizonyos forrásokból kiderül, hogy a támadók a megtorlások elleni tiltakozó, figyelemfelkeltő, demonstratív akciónak szánták fellépésüket. Céljukat tulajdonképpen elérték, mert heteken keresztül a külföldi sajtó napirenden tartotta a támadás – és ezáltal a levert forradalom – ügyét, hiszen nemcsak a nemzetközi politika, a diplomácia, de a helyi képes újságok is több alkalommal foglalkoztak a témával. (MTVA)
(több)Galéria (52)
Photo © MTVA