Rendező:
Lasse HallströmForgatókönyvíró:
Steven KnightOperatőr:
Linus SandgrenZeneszerző:
A.R. RahmanSzereplők:
Helen Mirren, Om Puri, Manish Dayal, Charlotte Le Bon, Michel Blanc, Vincent Elbaz, Juhi Chawla, Amit Shah, Farzana Dua Elahe, Clément Sibony (több)Streaming (1)
Tartalmak(1)
A festői szépségű dél-francia kisvárosban Madam Mallory (Helen Mirren) éttermének, az előkelő Le Saule Pleureur-nek nem akad párja: a Michelin csillagos konyhában egymás után készülnek a gasztronómiai csodák a szenvedélyes, ám kissé vaskalapos tulajdonosnő irányításával. Az egyszerű ételek is kifinomult fogássá változnak a keze alatt, amivel vendégeit teljesen megbabonázza. De a tökéletes recepthez mindig kell egy izgalmas hozzávaló. És ez most az egzotikus Indiából érkezik. Egyik napról a másikra toppan be a csendes városkába a Kaddam család, akik nem kisebb tervvel állnak elő, mint hogy megnyitják indiai éttermüket szemben a francia gasztrocsodával. Nem csak a hangos zenétől lesz zajos a környék, de a kurkuma, a szegfűszeg, a curry, és a garam masala is felpezsdíti a lakók ízlelőbimbóit. Az eddig rozmaringtól, és bazsalikomtól illatózó környék élete kezd teljesen a feje tetejére állni, és ezt persze Madam Mallory sem nézheti tétlenül. Megkezdődik a rivalizálás, míg nem a Kaddam család gyöngyszeme, a hihetetlenül tehetséges Hassan (Manish Dayal), és Madame Mallory elbűvölő séf helyettese, Maquerite (Charlotte Le Bon) szövetkeznek: a két teljesen eltérő kultúra ízeit egyesítve élettel telítik meg nem csak a tányérokat, de a bájos városkát is. És ez még Madame Mallory világát is felkavarja. Szárnyai alá veszi Hassant, hogy megtanítsa a kulináris kifinomultság minden csínjára, és közben ő maga is megnyílik az új ízekre, és az élet új csodáira. Mert kell az a kis fűszer, ami kicsit megbolondítja, és felkavarja az egyhangú ízeket... (Pro Video Film)
(több)Recenziók (3)
It’s been a long time since I saw such an incredibly enjoyable movie as The Hundred-Foot Journey. From a xenophobic point of view, I have to praise the creators, because everyone here was really charismatic. And especially the Indian family, who didn’t hesitate to move into the house opposite a famous restaurant to open their own establishment there. It was all incredibly relaxing. Starting with the story, through the characters and ending with the filmmaking. And I really didn’t mind that the film was 122 minutes long. I enjoyed every minute and waited for what would come next, because the Indian audacity in that one small French village had taken my breath away. What I didn’t understand was the way how the French were portrayed in this film – especially somewhere in the middle of French vineyards in a village where it is difficult not to meet a French hillbilly. But strangely enough all the people there were speaking English. A bit of a mystery, that.
()
Three quarters of the film is shot like a margarine commercial, it takes seven thousand years, and the whole thing is as predictable as a pedophile in a sandbox. Food fetish (as opposed to foot fetish) is not a genre or a measure of a film's quality. And my Chinese soup agrees with me. PS: It would be great if Hallström would die already.
()
If that movie were significantly shorter and didn't resemble "Chocolat" in its setting even a bit, it would be absolutely beautiful celebration of food. Like this, it is still a celebration of food, additionally of my beloved Indian cuisine, but at the same time, it is a bit lengthy romance and an example that it actually doesn't matter on those stars if you are not happy.
()