Elégia

Kicsit elszomorít, amikor (szinte) csak én látom egy film kiválóságát, sőt tökéletességét. Mert az alkotók nem kapják meg a nekik kijáró elismerést... Az Elégia film figyelemre méltóan érett, érzékeny, lélektanilag összetett és a részletekben kreatív (a forgatókönyvtől a zseniális vágásig, amely mesterien tarkítja az összes kulcsjelenetet). A rendezőnő talán pontosabban és érthetőbben ábrázolja a fiatalabb néző számára az ötvenes éveiben járó férfi szerelmes állapotát, mint ahogyan egy férfi rendező tudná (ezzel csak megerősíti azt az elméletet, hogy a nők jobban látnak bele a férfiakba, mint a férfiak a nőkbe). Szándékosan választja a látszólag össze nem illő Ben Kingsley / Penélope Cruz párost a főszerepekre, hogy egy váratlan végső csavarral tudja teljes formát adni karakterük harmóniájának. Kingsley öreg haverjának jobb és ötletesebb alakítását sem tudom elképzelni, mint Dennis Hopper, aki iránt egyébként nézőként nem táplálok jó érzelmeket. Ami a központi párost illeti, Kingsley a film vére és szíve, és nagyon nehéz megkülönböztetni a határt az ő színészi zsenialitása és a rendező zsenialitása között a színészek irányításában - az igazi zsenialitás feltehetően a kölcsönös megértésük és tehetségük összjátékában lesz. A Penélope alakítását sok év után végre egy hétvége alatt tudtam élvezni (az Elégia film véletlenszerű kombinációja a Vicky Cristina Barcelona című filmmel) és mélyen megérintett. Nem csak színésznőként kincset ér. És ne feledkezzünk meg a "hűvösen tudatos", szenvedélyes realista Patricia Clarksonról sem, akiben Kingsley karaktere megtalálja egyetlen stabil menedékét. Az Elégia filmet csak azért néztem meg, hogy kitöltsem a vasárnapi estémet, és abszolút érzelmi és spirituális filmes elégtételt kaptam. Miért nem maradhatott a tengerpart utolsó statikus felvétele a zárójelenet végéig? (2008.11.24)

A thoughtful and sensitively crafted film, but one that dwells too much on analyzing individual characters and moves forward too slowly. The components are of high quality (direction, music, editing, performances), but I somehow couldn't find the spark between the protagonists, which is a shameful flaw in a story about two people, and there was an apparent lack in genuine emotions. It is a harsh story, but it is overly “film-like” and too polished according to a visually perfect and dialog-wise cleverly thought-out template. It’s missing rawness, and that is the main drawback for me. (2009.01.07)

As a drama of an aging man searching for an opportunity for sexual indulgence and finding his last true love, it deserves 5 stars because Penélope Cruz and Ben Kingsley belong to the elite of their acting generation and Isabel Coixet knows how to film it with elegance and sensitivity. As a film adaptation of Philip Roth's literary work, however, it barely reaches three stars. Personally, I haven't read the book but I know other books by Roth, and if he wrote like Isabel translates, he wouldn't be considered one of the greatest, if not the greatest, American novelists. It lacks bitterness and selfishness, and it lacks that dark side of a partnership. Only romance remains, the tragedy of unfulfilled desires and serious illness. Overall impression: 75%. (2014.08.28)

Average. Coixet and screenwriter Meyer turned Roth's phenomenal text into a sentimental and hackneyed love story. There is no irritability, anarchy, pornography - it is kind, moderate, protracted and sometimes quite boring. Only the solid Kingsley and the excellent Hopper stand out (his cynicism was supposed to dominate in the film!). I highly recommend buying the book instead of a ticket to the film and reading it instead of spending two hours in the movie theatre. It doesn't take much longer and it's an infinitely stronger experience. (2008.10.06)

The text translates to: A modestly vulnerable Creature and enchantingly captivating Beauty. It is hard to say how much credit to attribute to sensitive direction, a strong material from the source, or enthralling performances, for the truth remains that this combination mesmerizes from the first to the last dialogue. Whether it concerns close themes such as jealousy or fickleness, or more distant ones like old age, one can only respectfully bow to the carefully crafted story. (2010.11.08)