Dzsódhá Akbar

(fesztivál filmcím)

Tartalmak(1)

A nagy muszlim hódító, Dzsalál-ud-Dín Mohammad Akbar isteni sugallatra úgy dönt, hogy a birodalom kiterjesztése és a hatalom megszilárdítása érdekében feleségül veszi az egyik hindu király lányát, Dzsódhá Báit. Dzsódhának minden porcikája tiltakozik a politikai házasság ellen, és a frigy feltételéül szabja, hogy megtarthassa saját vallását. Ám az esküvő után ennek ellenére sem engedi magához közel a férjét, így az uralkodónak a politikai cselszövések, csatározások és más gondok között még arra is rá kell jönnie, mivel hódíthatja meg gyönyörű felesége szívét. Akbar az indiai történelem egyik leghíresebb uralkodója volt, akinek életéről és személyiségéről számtalan feljegyzés és legenda maradt fenn. Ashutosh Gowariker 2008-ban történelmi tényekre és mítoszokra támaszkodva készítette el az indiai filmtörténet egyik legnagyobb szuperprodukcióját, amelyet eredeti helyszíneken forgattak pazar korhű díszletekkel, jelmezekkel és ékszerekkel, grandiózus csatajelenetekkel és az Oscar-díjas A. R. Rahman zenéjével. A főszerepben az indiai film két szupersztárja, Aishwarya Rai és Hrithik Roshan látható. (Indiai Filmhét)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
F4RM3R DVD
2022.01.23
ad142 Egyéb
2021.01.17
lesvii DVD
2019.10.25
Zagros DVD
2019.03.14
pabab Egyéb
2017.12.24
jendosbendos Egyéb
2017.05.25
Andrea1717 Egyéb
2016.12.26
wyzqismry Egyéb
2016.08.19
sikon_svk DVD
2015.04.09
salfa72 Egyéb
2015.02.03
peder DVD
2014.12.20
Mylouch DVD
2014.10.18
gumli Egyéb
2014.05.13
majo25 Egyéb
2013.11.22
TONYSN DVD
2013.07.07
bradacka Egyéb
2013.03.07
Pollock Egyéb
2012.10.26
Dárius Egyéb
2012.10.17
kajusa DVD
2012.10.05
Panthea DVD
2012.09.10
Michal74 DVD
2012.06.04
JANARYBA DVD
2012.05.18
laka Egyéb
2012.03.08
Alena4 DVD
2012.02.05
vejt Egyéb
2011.07.07
kitkit DVD
2011.04.13
NinadeL Egyéb
2011.01.27
dimex Egyéb
2010.10.19
Kittiara DVD
2010.05.06
NinadeL DVD
2010.04.26
nadza DVD
2010.01.01
Natalkofil Egyéb
2009.12.12
téra DVD
2009.06.24
DonGenero DVD
2009.06.20
bielyotec DVD
2009.02.24
Kubis_in DVD
2009.02.24
sullafelix DVD
2009.02.02
Lyncha DVD
2008.07.03
TRK DVD
2008.05.11