Rendező:
Róbert KoltaiOperatőr:
Balázs MártonZeneszerző:
László DésSzereplők:
Róbert Koltai, Sándor Gáspár, Anna Györgyi, Orsolya Tóth, Jiří Menzel, Zsolt Trill, Viktor Dénes, Zoltán Mucsi, János Kulka, Xénia Molnárová (több)Tartalmak(1)
1903, cirkuszi manézs. Slomónak, az öreg bohócnak ikrei születnek: Dodó és Naftalin. Az ikrek már kisgyerekkoruktól nagysikerű akrobataszámokkal lépnek fel a cirkuszban. Egy afrikai turnén, játék közben Naftalin lábfejét leharapja egy krokodil, s örökre lesántul. Dodóba egy életre belevésődik a felelősségtudat az öccséért. Ezentúl mindig, mindenhol megérzik, ha a másik bajba jut. Csak bohócszámot adhatnak elő együtt, amihez átveszik apjuk varázsszavát, a rádiladelanszt. Elválaszthatatlanok, hiába tiltakozik később Dodó szerelme, Lizi az örökös útitárs ellen. Naftalin produkció közbeni rögtönzése 1944-ben apjuk halálát okozza, 1953-ban pedig a következményeket önként vállaló Dodót juttatja börtönbe. Naftalin kellékes lesz egy vidéki színházban, s 1956-ban az eltulajdonított színházi autóbusszal, majd egy eltévedt szovjet tankkal kiszabadítja bátyját meg az összes rabot a tarcsai börtönből. Útközben megismerkedik az árvaházból szökött Pipitérrel. Ő az egyetlen - Dodón kívül -, akit tiszta szívből megszeret. Miután egy eltévedt golyó megöli a lányt, Naftalin búskomorságba esik. Lizi kitöltetlen útleveleket szerez számukra amerikai barátjától, de Naftalin nélkül Dodó sem hagyja el az országot. Naftalint a forradalom alatti akciójáért elviszik az ávósok. Színházi kellékes állását meg büfés barátnőjét Dodó örökli. Dodó megérzi, amikor öccsét kivégezni viszik, s az időben elmormolt atyai varázsszó csodát művel: testvére büntetését életfogytiglanira változtatják. 1973-ban szabadul. Egy haknizó társulat tagjai lesznek mindketten, kiszuperált, megtűrt bohócok. Amikor véletlenül meglátják Lizit egy gazdag holland oldalán, feltámad bennük életük újbóli kiigazításának vágya, s a társulat autóbuszát eltulajdonítva a nő után hajtanak. Megifjodva éneklik apjuk örök számát: a bohóc a király. (HungariCom)
(több)Szereplők:
Róbert Koltai
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Vuk (1981)
Panelkapcsolat (1982)
Indul a bakterház (1980) (Tévéfilm)
Sándor Gáspár
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris 3. (2010)
Az erőd (1979)
Üvegtigris 2. (2006)
Anna Györgyi
Magyarország
Legjobb filmek:
Perlasca - Egy igaz ember története (2002) (Tévéfilm)
Veszettek (2015)
Majdnem szűz (2008)
Orsolya Tóth
Magyarország
Legjobb filmek:
A fény ösvényei (2005)
Delta (2008)
Sorstalanság (2005)
Jiří Menzel
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Általános iskola (1991)
A hullaégető (1968)
Pacsirták cérnaszálon (1969)
Zsolt Trill
Szovjetunió
Legjobb filmek:
A hetedik kör (2008)
A Viszkis (2017)
Kaméleon (2008)
Viktor Dénes
Legjobb filmek:
Il tunnel della libertà (2004) (Tévéfilm)
Madárdal (2012) (Tévéfilm)
A harag napja (2006)
Zoltán Mucsi
Magyarország
Legjobb filmek:
Kontroll (2003)
Édes Emma, drága Böbe - vázlatok, aktok (1992)
Suszter, szabó, baka, kém (2011)
János Kulka
Magyarország
Legjobb filmek:
A napfény íze (1999)
Kontroll (2003)
Max and Helen (1990) (Tévéfilm)
Xénia Molnárová
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Külön falka (2021)
Marhuľový ostrov (2011)
Zoltán Bezerédi
Magyarország
Legjobb filmek:
Perlasca - Egy igaz ember története (2002) (Tévéfilm)
Napló szerelmeimnek (1987)
Szenvedély (1998)
Gyula Bodrogi
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Vuk (1981)
Üvegtigris 2. (2006)
Oldás és kötés (1963)
Réka Pelsőczy
Magyarország
Legjobb filmek:
Csak szex és más semmi (2005)
Jött egy busz... (2003)
Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (2020)
Géza Tordy
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Perlasca - Egy igaz ember története (2002) (Tévéfilm)
Szegénylegények (1966)
Húsz óra (1965)
Ferenc Bács
Románia
Legjobb filmek:
Az erőd (1979)
Dögkeselyű (1982)
Csilla Czirják
Legjobb filmek:
La Rafle (2010)
László Dés
Magyarország
Legjobb filmek:
Szörnyek évadja (1987)
Ferenc Elek
Magyarország
Legjobb filmek:
A Cég - A CIA regénye (2007) (sorozat)
A vizsga (2011)
Trezor (2018)