La sanguisuga conduce la danza

Várjunk csak, ennek megvan a maga varázsa! Az egész lassú, a színészek kissé teátrálisak, és egy kicsit naiv is, ám ez a bájos naivitás féle, ami az ilyen típusú filmeknek bűnös élvezetet ad. Ugyanakkor maga a téma magával ragadó (ha van benned egy kis kíváncsi perverzitás), és a szereplők elegendően változatosak ahhoz, hogy mindenkit kielégítő mindenki mindenkivel kavarás lehessen közöttük. Ebben a filmben minden benne van: öntudatosan liberális leszbikusság, egy bájos gróf, aki őszintén szeret és úgy udvarol kedvesének, mint Hollywood aranykorában, egy pajkos, a szexre mindig nyitott MILF alakja, akinek a kalandját egy ismeretlen halásszal öröm végignézni, és egy szigeten álló titokzatos kastély személyzete, ahol mindenkinek egyéni élményben lesz része - romantikusban, szexuálisban és halálosban is. A vágyat és az élvezetet meg kell büntetni! Nem véres, erotikával túlzsúfolt történet, de tulajdonképpen nem is izgalmas, mégis jó nézni. Rizzo ugyanis decens, sőt előkelő módon meséli el a történetet, és azt - akárcsak a szereplőit - szereti. Már a nyitó jelenetben, a színházban történt találkozás során, a kamera munkájában és vágásban érezhető a hagyományos, "klasszikus" filmkészítési paraméterek alkotói minősége. A filmre véletlenül betévedt néző talán végig sem nézi, de számomra ez egy érdekes anyag a jellegzetes ponyvafilm kultúrájának tanulmányozásához. (2020.07.29)