Rendező:
Robert AltmanForgatókönyvíró:
Jules FeifferOperatőr:
Giuseppe RotunnoSzereplők:
Robin Williams, Shelley Duvall, Ray Walston, Paul Dooley, Paul L. Smith, Richard Libertini, Donald Moffat, Roberta Maxwell, Donovan Scott, Linda Hunt (több)Tartalmak(1)
Napkeltekor, egy kiadós vihar után magányos tengerész érkezik kis csónakján Sweethaven kikötőjébe. Az első ember, akivel találkozik, fekete öltönyt hord és azonnal bírságot ró ki rá. Tengerészünk, aki a Popeye nevet viseli, végigsétál a városka főutcáján és nem érti, miért menekülnek előle pánikszerűen a helybeli lakosok. Nagy nehezen talál magának egy kiadó szobát, ahol a népes család számos tagja mellett megismerkedik az esküvőjére készülő házikisasszonnyal, Olivával is. A vőlegényjelölt fontos ember a városkában, az ő szavára hunynak ki esténként a lámpák. Amikor Oliva az eljegyzése estéjén belebotlik Popeye-be, nem is sejti, hogy ez egy sorsfordító pilanat. A hosszú és unalmas beszélgetés végén ugyanis kiderül, hogy Oliva kosarába valaki egy csecsemőt csempészett egy cédulával, amelyből kiderül, hogy az ismeretlen anya Popeye féltő gondjaira bízza gyermekét… (MTVA)
(több)Recenziók (3)
A maga idejében nagy hollywoodi bukás volt. A Paramount és Disney nagy költségvetésű koprodukciója, nagymenő Altman-nal a rendezői széken. A filmkészítőknek csodálatos módon sikerült az animációs szereplők kinézetét, beszédét és gesztikulációját színészi alakításokba átvinni. De ettől nem lettek sem szimpatikusak, sem mesésen játékosak. Vizuálisan és viselkedés szempontjából is inkább ellenszenvesek. Akárcsak a musical zeneszámok. Talán inkább jobban "családbarát" rendezőre volt szükség, mint Spielberg, akinek van érzéke a mesebeli varázslathoz és a gyermeki világfelfogáshoz. De lehet, hogy ő sem segített volna rajta.
()
Directed by Robert Altman and starring Robin Williams, the burlesque musical Popeye (1980) was one of two rare co-productions between Disney and Paramount (the other being the phenomenal The Kite Runner). It was made in Disney’s so-called “dark age”, which is demonised in the official historiography because the then-boss Ron W. Miller steered the studio away from its values, which are still extolled to this day. But like other projects made under Miller’s management, Popeye is a distinctive and ambitious work, and an underrated, though bizarre, gem. According to the narrow-minded interpreters of Altman’s filmography, however, this spectacularly phantasmagorical project is often considered to be a misstep or a film made only for the money. It is in fact a unique attempt to translate a cartoon world, with its characteristic rhythmic dynamics, visual chaos, nonsensical logic and physical elasticity of the characters, into a live-action format. Furthermore, on closer inspection the narrative, which presents to viewers not only the titular protagonist, but also an entire maritime town with all kinds of odd characters, comes across as a cheerfully absurdist paraphrase of Altman’s iconic mosaics of tragicomic life stories. As in his early gem Brewster McCloud, Altman shows off both his neglected comedic side and his subversion of classic Hollywood formats, particularly burlesque, musicals and big-budget costume flicks. It is no coincidence that Paul Thomas Anderson, a great admirer of Altman, incorporated a wonderful homage to Popeye into his own similarly polarizing gem, Punch-Drunk Love (2002).
()
Yes, at the beginning there was a bit of nostalgia when the theme song of the series I loved as a child started playing, but as soon as the actors appeared, it went downhill. Robin Williams is amazing and he created the character brilliantly. Shelley Duvall is equally great, but what's the point if you simply can't watch it for those two hours? It's silly, it's also a musical, and what's worse is that it tries way too hard to resemble the animated character, as well as to cram too much into it. A lot happens, but you still wish it would just end.
()