Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél

A film zenés millenniumi körkép. Csakis romazenekarok, ipari avantgárd együttesek, magyar néptáncosok közé vegyült kommandósok és bőrfejűek ünneplik meg a magyar állam fennállásának ezeréves évfordulóját. A hazafias dalokat éles vágással gépfegyvertűz követi, a millenniumi tűzijátékot pedig dugás hármasban Laurával, a nemzet cédájával. A magyar nemzeti nagyság szimbólumát, a Millenniumi Emlékmű központi szoborcsoportját a hét vezérrel és Gábriel arkangyallal nevetségessé teszi az egyik cigányzenekar által eljátszott, mulatós, de valaha harci robajt idéző Rákóczi-induló. Kapa a Millenniumi Emlékműnek a Háború allegorikus szobrán feltöltekezik a magyar dicső múlttal ("Király vagyok, Isten vagyok!" - kiáltja), majd a mélybe veti magát. Kapa nem a térre esik le, hanem a Dunába zuhan, Emese ősanya álmában megjelenő nagy vízbe, a hatalom szimbólumába. A nagy víz már annyira érzékcsalódás, hogy összetvészthető a Niagara vízeséssel, ahová a leégett Budapest Sportcsarnokból nyílik egy titkos ajtó. Kapa és Pepe meghívják a nézőt az ezerdfordulós magyar apokalipszisra. A "Király vagyok, Isten vagyok" jelszavakkal "utolsó vacsora" gyanánt, pincéredzésként halálra hajszolják magukat a leégett Sportcsarnok küzdőterén. Nem tudni, hogy a Niagara valós kép, vagy érzéki csalódás, és ezt a dilemmát a filmben megjelenő rendező is szándékosan nyitva hagyja. Mindenesetre a film végén fülsüketítő török zene nyomja el a Niagara vízesés robaját, Emese álmának, a hatalom szimbólumának az illuzórikus kiterjesztését. (Budapest Film)