POMO

Szolid előzetes a Szigorúan piszkos ügyek című, kiváló rendőrségi drámához. De még mindig az árnyékában. Bár a film sikeresen kibővíti az első filmben háttérbe szorult szereplők körülményeit, koncepciója inkább az eredeti filmet kiegészítő információforrás, mintsem teljes értékű dráma. Túlságosan túlkombinált, nem ad annyi teret a kapcsolatoknak, és az első film ismerete nélkül használhatatlan.

Lukewarm and amphitheatrical, Chouchou is a perfectly meaningless flirtation for viewers who enjoy overly affected gay mannerisms.

Egy francia akadémiai eszpresszó érdekes sztorival és poénos párbeszédekkel. A történet szomorúsága és kegyetlensége ellenére a filmalkotók tipikusan "művészi" módon elvonatkoztatottak az érzelmektől, és a film drámaiságát szimbolizmusban - Bach zenéje a folyó láva felvételeivel - fejezik ki. Zárt társaságnak szóló fesztiválfilm. Nekem OK, de a kérdezz-felelek az alkotókkal nyugodtan kihagyom.

A Titokzatos folyó egy sötét krimi, átszőve a karakterek meghitt tanulmányával. Lassú, csendes film, minimális zenével aláfestve, ami semmiképp nem fokozza az adrenalinszintet, hanem komoly emberi dráma, végén talán még erősebb gondolattal, mint a Tökéletes világ című film. Vizuálisan egyszerű film, amely elsősorban a színészekre és vágásra épül. Az olló lehetett volna aktívabb is, de a színészek megmentik a filmet.

Though Bringing Down the House is formulaic, it is still a very likable comedy with an ideal amount of all of the necessary ingredients.

Egy energikus tibeti fiatalember úgy dönt, hogy elhagyja kis nepáli faluját, és álmai országába, Amerikába megy. Útközben azonban találkozik néhány bennszülöttel és főleg egy csinos lánnyal... Egy ötperces novella története, egy kétórás filmbe szétszórva. A film szándékosan nem azért vontatott és lassú, mert "hipnotizálni" akar. A drámai ív hiánya miatt tisztán unalmas, csak minimális fényes pillanattal, melyek bájos módon kötik össze a tibeti kultúrát a nyugati kultúrával.

Vígjáték humor nélkül, pszichológiai és családi dráma, amely nem köti le a nézőt, és egy kis utalás thrillerre. Unalmas műfaji hibrid Nicolas Cage kiváló szereplésével. A végkifejletet nem találtam annyira túlkombináltnak és bonyolultnak, mint inkább hiteltelennek. Lehet, hogy az előző eseményeknek némi értelmet ad, de semmiképp nem ébreszt lelkesedést. Scott egyik gyengébb filmje.

Egy átlagos családi vígjáték a mainstream néző számára. Egy szép ház nagy fehér kutyával, szimpatikus apuka, szimpatikus anyuka, hülyéskedő gyerekek, és persze tanulság, hogy a család a legfontosabb dolog. Fontosabb, mint a karrier. Vagy valaki lóg a csillárról, vagy fehér habot permetez valakire, vagy ügyetlenül babrál valami nagy dologgal, és minden közelben található üveges dolgot összetör. Semmi erőfeszítés, hogy a forgatókönyve valami újat hozzon. Miért is, ha ezek a filmek minimális költséget igényelnek (nincsenek effektusok sem nagy díszletek), és gyakran több pénzt hoznak, mint a nagy költségvetésű akciófilmek, igaz. A Tucatjával olcsóbb című filmben legalább mindez profi módon van leforgatva, kiegyensúlyozott, és hála istennek rövid és gyors.

Kevesebb bunkóság, több emberség. A Túl közeli rokon filmen nem nevettem annyit, mint a Dumb és Dumber - Dilibogyók című filmen, de ez az első film a Farrelly testvérektől, ami mellett jól éreztem magam.

Elnézném, hogy a forgatókönyv mindenféle Seagal-filmek plagizálása. De nem nézem el, hogy a film mennyire lassú és száraz, és mennyire kiált Vin Diesel karakterének nagyobb mélységéért.