Barta Tamás - Siess haza, vár a mama!

összes plakát
Előzetes
? %
Dokument
Magyarország / Egyesült Államok, 2020, 80 perc

Tartalmak(1)

Barta Tamás, az LGT zenekar egyik alapító tagja, egyben a magyar rock történelem egyik legtehetségesebb gitárosa volt. Barta 1974-ben, karrierje csúcsán barátait és családját is megdöbbentette, amikor a zenekar amerikai turnéjáról nem tért haza Magyarországra. Édesanyja, Edit, aki egyetlen fiát várta otthon, magányosan élte le életét, de soha nem adta fel a reményt, hogy Bartát egyszer viszontlássa. Edit és Tamás magnókazetták segítségével tartotta egymással a kapcsolatot az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország között. Őszinte, nem ritkán szenvedélyes beszélgetéseik hűen rámutatnak Edit vasfüggönyön túl és Tamás az amerikai új világban megélt éveire, valamint a kettő között meghúzódó óriási szakadékra. Edit életét a kommunizmus eszméje, Tamásét az amerikai álomba vetett hit hatotta át. (Verzió - Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál)

(több)