Rendező:
Julian GrantOperatőr:
Russ GoozeeZeneszerző:
Norman OrensteinSzereplők:
Page Fletcher, Maurice Dean Wint, Geraint Wyn Davies, Leslie Hope, Anthony Lemke, Bobby Johnston, Panou, Françoise Yip, Maria del Mar, Ellen Dubin (több)Epizódok(4)
-
Dark Justice (E01)
-
Meltdown (E02)
-
Resurrection (E03)
-
Crash and Burn (E04)
Tartalmak(1)
Robotzsaru: Sötét igazság: Delta City büszkesége, a Robotzsaru már a tizedik születésnapját ünnepli, az egész város hálás neki, hiszen sikeresen tartja féken a bűnözést. Lourdes és Sandra eközben egy terroristával próbál közös nevezőre jutni, aki egyelőre nem hajlandó tárgyalni velük és nem akar semmilyen kompromisszumot kötni. Az OCP Fogyasztói Termékközpontnál közben nagy gondok vannak, a cég ugyanis a pénzügyi összeomlás szélén áll, ám ismét van egy korszakalkotó tervük: létrehozni egy gépet, aminek önálló gondolatai vannak. Mielőtt tehát a Delta felszámolja őket, meg akarják valósítani az álmukat, a Saint nevű gondolkodó robotot. Cable-ről pedig kiderül, hogy ő a Delta főnöke és egyben a rettegett Csontgépezet is, aki sok terrorcselekmény miatt felelős.
Robotzsaru: Gyújtóhatás: Robotzsaru nagyon megváltozott, amióta elveszítette főnökét és barátját, John Cable-t. Az eset óta hűvös, kimért és kegyetlen lett, munkáját brutálisan és erőszakosan végzi. Az OCP elveit ezzel megsérti, hiszen ők azt a teóriát vallják, hogy minél kevesebb erőszakkal oldják meg az egyes ügyeket. A cég ezért elhatározásra jut: mivel nem tudják a gépet jobb belátásra bírni, ezért deaktiválni kell. Murphy menekül a vadászok elől a régi Detroiton keresztül, és hamarosan sokkoló dolog történik vele. Viszontlátja barátját, Cable-t, de ő nem olyan már mint régen. Kiderül, hogy az OCP belőle is robotot gyártott, ám nem túl rokonszenves típust. Megkezdődik hát a harc a két gépezet között.
Robotzsaru: Feltámadás: Egy kemény csata után sikerül az OCP-nek hatástalanítani Robotzsarut és ellenfelét, mindketten szinte teljesen működésképtelenné válnak. A vadóc és lázadó Ann R. Key megmenti Robotzsarut, de Cable sajnos a fanatikus Dr. David Kaydick markába kerül, ami semmi jót nem jelenthet a világ számára. A férfi ugyanis feltalált egy nagyon veszélyes bio-vírust, amit Cable segítségével akar a városban szétterjeszteni. Időközben James Murphy is a Robotzsaru nyomára bukkan, és amikor megtudja, hogy ő tulajdonképpen az apja, újra feléleszti a fiatal OCP menedzser gyűlöletét. Egy óriási összetűzés során a két ellenséges kiborg és az OCP vadászai között két személy áll egymással szemben: apa és fia.
Robotzsaru: A lángok martaléka: Az OCP új igazgatója, Damian Lowe teljesen SAINT bolondjává válik. SAINT egyfajta mesterséges értelem, ami arra született, hogy Delta Cityből egy komplett mechanikailag vezérelt és Lowe által irányított várost csináljon. Az őrült Dr. Kaydick közben pedig azt tervezi, hogy bio-vírusával megfertőzi SAINT-et, aki mind az embereket, mind a gépeket meg fogja semmisíteni. A Robotzsarunak egyetlen esélye van, hogy megmentse a várost, ha saját magát is megsemmisíti... (Film+)
(több)Szereplők:
Page Fletcher
Kanada
A legjobb sorozatok:
Alfred Hitchcock bemutatja (1985) (sorozat)
Végtelen határok (1995) (sorozat)
Fraser és a farkas (1994) (sorozat)
Maurice Dean Wint
Egyesült Királyság
A legjobb sorozatok:
Briliáns elmék (2011) (sorozat)
Traders (1996) (sorozat)
Fiúk a lakókocsiparkból: A rajzfilmsorozat (2019) (sorozat)
Geraint Wyn Davies
Egyesült Királyság
A legjobb sorozatok:
Alfred Hitchcock bemutatja (1985) (sorozat)
Végtelen határok (1995) (sorozat)
ReGenesis (2004) (sorozat)
Leslie Hope
Kanada
A legjobb sorozatok:
Doktor House (2004) (sorozat)
Briliáns elmék (2011) (sorozat)
Castle (2009) (sorozat)
Anthony Lemke
Kanada
A legjobb sorozatok:
Blue Mountain State (2010) (sorozat)
Elit egység (2008) (sorozat)
Rejtjelek (2015) (sorozat)
Bobby Johnston
A legjobb sorozatok:
A fiúk a klubból (2000) (sorozat)
Odüsszeia (2002) (sorozat)
Earth: Final Conflict (1997) (sorozat) - a. f.
Panou
A legjobb sorozatok:
Odaát (2005) (sorozat)
Bates Motel - Psycho a kezdetektől (2013) (sorozat)
Csillagkapu: Atlantisz (2004) (sorozat)
Françoise Yip
Kanada
Maria del Mar
Spanyolország
A legjobb sorozatok:
Hannibal (2013) (sorozat)
Frasier - A dumagép (1993) (sorozat)
Elit egység (2008) (sorozat)
Ellen Dubin
Kanada
A legjobb sorozatok:
Le Bazar de la Charité - A jótékonysági vásár (2019) (sorozat)
A kegyes gyilkos (2017) (sorozat)
Lexx (1997) (sorozat)
Eugene Clark
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Traders (1996) (sorozat)
Philip Marlowe esetei (1983) (sorozat)
Star Trek: Különös új világok (2022) (sorozat)
Kevin Jubinville
Kanada
A legjobb sorozatok:
Briliáns elmék (2011) (sorozat)
Playmakers (2003) (sorozat)
11.22.63 (2016) (sorozat)
Richard Fitzpatrick
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Briliáns elmék (2011) (sorozat)
X-akták (1993) (sorozat)
Exhibit A: Secrets of Forensic Science (1997) (sorozat)
Carlos Diaz
Chile
A legjobb sorozatok:
Fargo (2014) (sorozat)
Sötét árvák (2013) (sorozat)
A rejtély (2008) (sorozat)
James Binkley
A legjobb sorozatok:
Fargo (2014) (sorozat)
A Térség (2015) (sorozat)
Elit egység (2008) (sorozat)
Brian Paul
A legjobb sorozatok:
Anne, E-vel a végén! (2017) (sorozat)
A fiúk a klubból (2000) (sorozat)
Exhibit A: Secrets of Forensic Science (1997) (sorozat)
Ted Ludzik
Kanada
A legjobb sorozatok:
A fiúk a klubból (2000) (sorozat)
A Térség (2015) (sorozat)
Hannibal (2013) (sorozat)
James Downing
A legjobb sorozatok:
Fargo (2014) (sorozat)
Briliáns elmék (2011) (sorozat)
Cardinal (2017) (sorozat)
Leslie Ann Coles
A legjobb sorozatok:
Robotzsaru: Sötét igazság (2001) (sorozat)
James Purcell
Egyesült Államok
A legjobb sorozatok:
Tour of Duty (1987) (sorozat)
Ray Bradbury színháza (1985) (sorozat)
Odaát (2005) (sorozat)