Epizódok(4)

Tartalmak(1)

Robotzsaru: Sötét igazság: Delta City büszkesége, a Robotzsaru már a tizedik születésnapját ünnepli, az egész város hálás neki, hiszen sikeresen tartja féken a bűnözést. Lourdes és Sandra eközben egy terroristával próbál közös nevezőre jutni, aki egyelőre nem hajlandó tárgyalni velük és nem akar semmilyen kompromisszumot kötni. Az OCP Fogyasztói Termékközpontnál közben nagy gondok vannak, a cég ugyanis a pénzügyi összeomlás szélén áll, ám ismét van egy korszakalkotó tervük: létrehozni egy gépet, aminek önálló gondolatai vannak. Mielőtt tehát a Delta felszámolja őket, meg akarják valósítani az álmukat, a Saint nevű gondolkodó robotot. Cable-ről pedig kiderül, hogy ő a Delta főnöke és egyben a rettegett Csontgépezet is, aki sok terrorcselekmény miatt felelős.

Robotzsaru: Gyújtóhatás: Robotzsaru nagyon megváltozott, amióta elveszítette főnökét és barátját, John Cable-t. Az eset óta hűvös, kimért és kegyetlen lett, munkáját brutálisan és erőszakosan végzi. Az OCP elveit ezzel megsérti, hiszen ők azt a teóriát vallják, hogy minél kevesebb erőszakkal oldják meg az egyes ügyeket. A cég ezért elhatározásra jut: mivel nem tudják a gépet jobb belátásra bírni, ezért deaktiválni kell. Murphy menekül a vadászok elől a régi Detroiton keresztül, és hamarosan sokkoló dolog történik vele. Viszontlátja barátját, Cable-t, de ő nem olyan már mint régen. Kiderül, hogy az OCP belőle is robotot gyártott, ám nem túl rokonszenves típust. Megkezdődik hát a harc a két gépezet között.

Robotzsaru: Feltámadás: Egy kemény csata után sikerül az OCP-nek hatástalanítani Robotzsarut és ellenfelét, mindketten szinte teljesen működésképtelenné válnak. A vadóc és lázadó Ann R. Key megmenti Robotzsarut, de Cable sajnos a fanatikus Dr. David Kaydick markába kerül, ami semmi jót nem jelenthet a világ számára. A férfi ugyanis feltalált egy nagyon veszélyes bio-vírust, amit Cable segítségével akar a városban szétterjeszteni. Időközben James Murphy is a Robotzsaru nyomára bukkan, és amikor megtudja, hogy ő tulajdonképpen az apja, újra feléleszti a fiatal OCP menedzser gyűlöletét. Egy óriási összetűzés során a két ellenséges kiborg és az OCP vadászai között két személy áll egymással szemben: apa és fia.

Robotzsaru: A lángok martaléka: Az OCP új igazgatója, Damian Lowe teljesen SAINT bolondjává válik. SAINT egyfajta mesterséges értelem, ami arra született, hogy Delta Cityből egy komplett mechanikailag vezérelt és Lowe által irányított várost csináljon. Az őrült Dr. Kaydick közben pedig azt tervezi, hogy bio-vírusával megfertőzi SAINT-et, aki mind az embereket, mind a gépeket meg fogja semmisíteni. A Robotzsarunak egyetlen esélye van, hogy megmentse a várost, ha saját magát is megsemmisíti... (Film+)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
Red_Death DVD
2023.12.26
CompNett DVD
2023.08.07
Videokazeta VHS
2021.11.25
DJ Rocco iNc Egyéb
2021.11.14
Losch DVD
2021.08.07
luckyv Egyéb
2020.10.21
VIETNAM20 DVD
2020.08.18
emanek72 Egyéb
2020.08.09
gwangi VHS
2020.07.01
Warlockee VHS
2020.05.05
Sklerotik Egyéb
2020.03.25
zberatelvhs VHS
2019.12.24
mirek999 DVD
2019.09.24
softik Egyéb
2019.07.30
PKD Egyéb
2019.05.27
Pavel1000 VHS
2018.12.30
Pavel1000 DVD
2018.11.14
Pavel1000 VHS
2018.10.13
dustur DVD
2018.04.25
Dudu250 DVD
2017.10.12
Real Tom Hardy DVD
2017.09.27
Gumadzus VHS
2017.03.11
Gumadzus Egyéb
2017.03.03
Beliel DVD
2016.12.24
zdenovin Egyéb
2015.11.29
Trev Chud DVD
2015.11.23
TheHofi DVD
2015.11.09
Saran DVD
2015.09.28
Bucksinka DVD
2015.09.20
Georges DVD
2015.03.26
BartondaCZ Egyéb
2015.03.24
Malignus DVD
2015.01.19
Chupacabros DVD
2014.01.05
salfa72 DVD
2012.12.14
hladass DVD
2012.08.11
Bender18 DVD
2012.07.05
bassator DVD
2012.04.20
Caelos DVD
2011.12.18
TONYSN DVD
2011.11.20
CompNett DVD
2011.10.22
LiVentura DVD
2011.09.16
Peta_N DVD
2010.10.18
Spurs DVD
2010.09.28
JoseIII DVD
2010.09.17
joshuatree DVD
2010.08.27
majo25 Egyéb
2010.07.24
Terva DVD
2010.06.06
pfone DVD
2010.04.14
Rodriguez DVD
2010.02.27
lazavi DVD
2010.01.16