A bunyós

Előzetes

Tartalmak(1)

Danny (Daniel Day-Lewis) 14 évet töltött börtönben, mert ifjú korában lelkesedésből, hazaszeretetből részt vett az IRA egyik akciójában. Az évek folyamán a mozgalomból, a harcból elege lett, és szabadulása után nem várja más csak Ike, a bokszedzője. Együtt dolgoznak az edzéseken, nevelik az új nemzedéket. Danny minden vágya, hogy bokszkarrierje folytatódjon, és bár az eszével tudja hogy ez szinte lehetetlen, szeretné visszakapni szerelmét Maggie-t (Emily Watson), aki közben férjhez ment és gyereke született. Ám a kinti világ az elmúl évek alatt nem változott. Az IRA továbbra is harcol, és íratlan szabályai érvényesek a közösség minden tagjára. Ebben a helyzetben kezdi meg Danny és Maggie a harcot, hogy végre szabadon és együtt élhessenek... (UIP-Duna Film)

(több)