Dylda

Figyelemreméltóan nehéz téma egy 28 éves, bonyolult kapcsolatokkal rendelkező alkotó számára. A képek ráadásul tökéletesen érzékeltetik a hely és a kor hangulatát, beleértve a sztori és a főszereplők hangulatát is. Bár az ilyen típusú nyomasztó drámák, amelyek történelmi környezetben játszódnak a régi Oroszországban, számomra nagyon távoliak, meg kell hajolnom Balagov mint művész előtt. Mit fog forgatni tapasztalt matadorként? P.S.: Mindkét színésznő alakítása zseniális! Bár kérdés, hogy mennyire volt megjátszva. Másnap az utcán, gyors séta közben egy pillanatra felnéztem az előttem lévő mobiltelefonról, és egy másodpercre találkoztam egy elhaladó lány, Mirosnyicsenko tekintetével (a nagyon bonyolult főszereplő alakítója). Pontosan az a tekintet volt, és benne a reakció arra a lényre, aki belép a komfortzónájába, mint amilyen tekintettel mindenkire nézet rá a filmben. Kirázott a hideg. [Cannes] (2019.05.18)

This Russian post-war drama about physical and mental wounds and how those wounds can set off another cycle of pain is both a welcome and necessary departure from the bombastic Russian propaganda of war epics. Furthermore, it also stands on its own as a depressing drama with claustrophobically vented emotions. A separate chapter presents the precise, masterful craftsmanship, from the dramaturgy of the colour palette and interiors through the excellent camera work to outstanding acting performances. The consistently implemented form can to some extent draw attention away from the core of the film, which is the weight of guilt and the futile attachment to a vision of happiness. (2019.05.19)

The setting in post-war Leningrad is merely a backdrop, as the story of Beanpole is actually universal, and given that the film almost exclusively tells it through the characters rather than the setting it champions, it's actually a bit misleading. The overuse of long close-ups of characters staring at each other, looking for answers or at least relief in each other's eyes, can ultimately degrade the power of this mode of expression because, as young sensitive directors will hopefully learn one day, a facial close-up is a terribly important and powerful type of shot that needs to find its place in a space and time that often no one has built here. It goes from a close-up in one space to a close-up in another space. While the cinematography and color work are occasionally impressive in the way they forgo the proffered grayness of the post-war big city and splash pastel colors in the promise of a gradual return to better times in the illustrations of Russian storybooks, it's ultimately useless when the film for all practical purposes forgets to work with that setup in the end. It's a shame Alexei German didn't get to make something from this era. (2020.05.23)