Őszi szonáta

A film anya és leánya közötti kapcsolatról szól. Az anya híres zongoraművésznő és nemigen foglalkozik a gyerekével. Sok év után először találkoznak újra egymással egy katartikus éjszakán. A lány szemére veti mindazt, amit benne elrontott, elsorvasztott. Az elején azt hihetnénk, hogy ez az anya elítélése, de lassanként rokonszenvet érzünk iránta. Megértjük, hogy sok dolgot véghez vitt életében, nagy művész volt, húsz éven át szeretett egy férfit, de mint anya megbukott. Ezért a bukásért ítéli el teljes egészében a saját lánya. És természetesen nincs igaza..." (Liv Ulmann) "Bergmannak volt bátorsága a végletekig vinni a fájdalmat és a fojtogató szembenállást a két asszony között, leásni a tudatalatti legtitkosabb rétegeibe és felszínre hozni a leggyötrelmesebb csalódás és legmélyebben elfojtott gyűlölet érzéseit. A film szinte az ördögűzés megdöbbentő szenvedélyességével egyre felkavaróbb erővel ragad meg, s egy olyan per feszült izgalmát idézi, amelyben a vádlott fokról-fokra elveszíti ellenálló erejét, kezdeti gőgjét, tettetett biztonságát és védekezési eszközeit (MTVA)