Rendező:
Laco HalamaOperatőr:
Peter KelíšekZeneszerző:
Ľubica ČekovskáSzereplők:
Adrian Jastraban, Jiří Zapletal, Vladimír Hrabal, Táňa Radeva, Jakub Jánošík, Peter Trník, Radoslav Šopík, Stano Král, Zdeněk Bureš, Aleksandr Loginov (több)Tartalmak(1)
A „prágai tavasz”, az „emberarcú szocializmus” megtestesítőjének, Alexander Dubčeknek az utolsó útja keretezi azt a történetet, amely az 1968 januárjában megválasztott, karizmatikus vezetőnek a Szovjetunió képviselőivel folytatott – eleve reménytelen – küzdelmét idézi föl. A történet életének három sorsdöntő mozzanatát mutatja be: az 1968-as tavasz és a nyár reményteljes napjait, valamint az augusztusi megszállás pillanatait, az elhurcolt csehszlovák vezetők moszkvai tárgyalásait, végül pedig a számkivetettség, a közéletből való teljes kirekesztés éveit 1969-et követően. A film egy olyan, széles körben elfogadott, népszerű és egyben meggyőződéséhez hű kommunista vezető portréját, kiállását és megingását tárja elénk, aki hitte, hogy a „múlt hibáinak” kijavítása és reformok által megteremthető Csehszlovákiában a demokratikus szocializmus. Dubček és a demokratikus kísérlet bukásának története egyben bemutatja és leleplezi a despotikus moszkvai hatalom módszereit, annak igazi arcát. Ez az első film a csehszlovák és a szlovák történelem jól ismert emberéről - Alexander Dubcek - sok fontos társadalmi változás vezetője a hatvanas években. Hirtelen, 1968. augusztus 21-én a varsói paktum öt országának hadseregei megszállták Csehszlovákiát és eltemették a demokratizálódási folyamatot. (M5)
(több)Szereplők:
Adrian Jastraban
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Král Lear (2003) (színházi felvétel)
Případy 1. oddělení (2014) (sorozat)
Olthatatlan (2013) (Tévéfilm)
Jiří Zapletal
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Případy 1. oddělení (2014) (sorozat)
Metanol (2018) (Tévéfilm)
Figarova svatba (2012) (színházi felvétel)
Vladimír Hrabal
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Čertiská (1989) (Tévéfilm)
Arrowsmith (1997) (sorozat)
Štúrovci (1991) (sorozat)
Táňa Radeva
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Iba taká hra (1995) (Tévéfilm)
Jozef Mak (1996) (színházi felvétel)
Éles késsel (2019)
Jakub Jánošík
Legjobb filmek:
Peter Trník
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Štúrovci (1991) (sorozat)
Ženský zákon (2009) (színházi felvétel)
Dubček – Rövid tavasz, hosszú tél (2018)
Radoslav Šopík
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Případy 1. oddělení (2014) (sorozat)
Maryša (2010) (színházi felvétel)
Četnické humoresky (2001) (sorozat)
Stano Král
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Tri poviedky s Karolom Machatom (1993) (Tévéfilm)
Mária Terézia (2017) (sorozat)
Profesor na bielom koni (1984) (Tévéfilm)
Zdeněk Bureš
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Dokonalá svatba (2010) (színházi felvétel)
Četnické humoresky (2001) (sorozat)
Rozsudky soudce Ooky (1988) (Tévéfilm)
Aleksandr Loginov
Szovjetunió
Legjobb filmek:
Zavod (2018)
Dubček – Rövid tavasz, hosszú tél (2018)
Sluga naroda 2 (2016)
Ivo Novák
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Devadesátky (2022) (sorozat)
Ochránce (2021) (sorozat)
Válaszvonal (2015) (sorozat)
Stanislav Pitoňák
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Tájkép (2000)
Amnestie (2019)
Tábor padlých žien (1997)
Marcel Ochránek
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Gendúrovci (1994) (Tévéfilm)
Jozef Mak (1996) (színházi felvétel)
Dobrodinec (1991) (Tévéfilm)
Tomáš Kucman
Legjobb filmek:
Jozef Bujdák
Legjobb filmek:
Dubček – Rövid tavasz, hosszú tél (2018)
Počkaj ma v parku (1989) (Tévéfilm)
Jozef Kapec
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Dubček – Rövid tavasz, hosszú tél (2018)
Prstene pre dámu (1999) (Tévéfilm)
Bratislavafilm (2009)
Róbert Halák
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Dubček – Rövid tavasz, hosszú tél (2018)
Normálny cvok (1996) (Tévéfilm)
Mrázik (2009) (színházi felvétel)
Ivo Gregorovič
Legjobb filmek:
Dubček – Rövid tavasz, hosszú tél (2018)
Les mrtvých (2009) (Tévéfilm)
Igor Ondříček
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Případy 1. oddělení (2014) (sorozat)
Brouk v hlavě (1998) (színházi felvétel)
Smrt Pavla I. (2008) (színházi felvétel)
Irena Žáčková
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Četnické humoresky (2001) (sorozat)
Csillagos ötös (1985)
O statečném kováři (1983)