Tartalmak(1)

Az 1997-es ázsiai gazdasági válság idején játszódó Államcsőd című dráma Dél-Korea küzdelmét mutatja be az állami fizetésképtelenség elkerüléséért. A számítások szerint az országnak egy hete van, mielőtt beüt a krach, ezért végső megoldásként az IMF-hez fordulnak segítségért. A film három párhuzamos cselekményszálon fut, különböző nézőpontokból vetítve elénk a történéseket. A Bank of Korea monetáris politikai vezetője, Han Sihjon (Kim Hye-Soo) vészjósló jelentést tár felettesei elé, amelyben előrevetíti az ország lehetséges fizetésképtelenségét, majd maga is a kormány által létrehozott válságkezelő csoport tagjaként küzd a katasztrófa elkerülése érdekében. Miután a fiatal gazdasági elemző, Jun Csonghak (Yoo Ah-In) tanúja lesz az egyre növekvő gazdasági feszültségnek, úgy dönt, hogy a helyzetet kihasználva saját befektetési alapot hoz létre, és az állam ellen spekulálva, titokban egyre több befektetőt gyűjt maga köré, hogy túléljék a közelgő válságot. A gyártulajdonos Kapszu (Huh Joon-ho) elnyer egy szerződést, és egy nagy bevásárlóközpont beszállítójává válik, amely azonban csak fizetési ígérvénnyel tudja rendezni az ügyletet, így sodorva veszélybe Kapszut és valamennyi alatta álló gazdasági szereplőt is. A három történeten keresztül megismerhetjük a gazdaság megállíthatatlan zuhanását, a kormány válságkezelési lépéseit és a milliónyi kis dél-koreai üzlettulajdonos mindennapi küzdelmét – az Államcsőd így öleli fel mindazt a tragédiát, amelyet a válság okozott valamennyi társadalmi szinten. (Koreai Filmfesztivál)

(több)

Recenziók (1)

Pethushka 

az összes felhasználói recenzió

angol Anything that's based on true events and is somehow connected to Korea interests me. I like to expand my knowledge, and when I get hung up on an event I dissect it for a while afterwards and look up facts about it. Well, here I was offered some truly unique material. This is supposedly the first Korean film to describe an economic crisis, and at the same time it is based on an event that actually happened. And right from the start, it's clear that there's a story to tell. I will freely admit that even with English subtitles I didn't fully understand some of the debates and some things are still stuck in my head, but even as a complete layman I enjoyed the film. The actors were, I thought, very well cast. Hye-soo Kim relished her role and immersed herself in it as if it were her own, and Ah-in Yoo can play love of money, he's just good at it. Not the strongest, but after one scene at the end it deserves it, 4 stars. ()

Galéria (59)