Van Gogh az örökkévalóság kapujában

Ember, természet, örökkévalóság. Megrendítő, vizuálisan és forgatókönyvileg is megható portré egy művészről, aki a sötétség mélyéről tapasztalja meg a fénysugarakat. A pszichológiai állapotokat, legyen szó szorongásról vagy költői álmodozásról, Schnabel ügyesen és érthetően fejezi ki a néző számára, a rendelkezésére álló minden alapvető filmkészítési eszköz összjátékával. Egy művész, aki csak festészetnek él, éppen azokra az egzisztenciális kérdésekre ad kielégítő választ, amelyek a nevével fémjelzett titokzatos történelmi személyiséggel összefüggésben érdeklik. Hangulatainak és gondolatmeneteinek minden árnyalatát egy mozaikban meséli el vagy sejteti el, olyan érett tematikus összetettséggel, amely egy olyan rendezőhöz illik, aki érti a dolgát. És egy elkötelezett filmhez, amely megérti Willem Dafoe-t. Itt még a legnagyobb európai sztárok is szívesen játszanak, csak ellátásért. Egy kis filmklasszikus. (2019.04.08)

An art-house movie about an artist that at the same time is as accessible to the viewer as possible. Willem Dafoe is great and his transformation into van Gogh is perfect. But his acting performance isn’t the only thing that the director is treating us to because a whole number of equally interesting actors are making an appearance in smaller roles, who are making the movie a lot more interesting. If it weren’t for the art-house nature of the movie that is sometimes very prominent, I would have given it five stars. On the other hand, you cannot say that this piece isn’t eccentric, which makes is all the more original. (2019.02.16)