Rendező:
Lívia GyarmathyForgatókönyvíró:
Géza BöszörményiZeneszerző:
Ferenc DarvasSzereplők:
Artur Żmijewski, Attila Epres, Barbara Hegyi, Gyula Bodrogi, Andor Lukáts, Daniel Olbrychski, Erika Marozsán, Judit Pogány, Krzysztof Kolberger, Zsolt László, Szabolcs Bede FazekasTartalmak(1)
1948, Budapest. Molnár Gyulát, a SZEB tolmácsát egy házi ünnepségről hurcolják el civil ruhás nyomozók. 1950, Recsk. Molnár - háta mögött egy kistarcsai szökési kísérlettel, a nyakán golyónyommal - mindenáron a kőművesbrigádba akar kerülni, mert onnan könnyebb a szökés. Nagy főhadnagy be akarja szervezni besúgónak, ezzel sietteti Molnár tervének végrehajtását. A gondosan előkészített szökésben heten vesznek részt. Kettőt szinte azonnal elfognak közülük. Lebukik a magát szerencsésnek valló Stern, majd Mendel, a sebesült Mózessel pedig eltévedt golyó végez. Végül csak Molnár és az egykori ÁVH-s Őri jut el Budapestig. Őriben erősebb a bosszúvágy, meglátogatja feleségét, aki együtt él Őri volt főnökével. Az ÁVH-sok ott várják. Molnár francia barátainak is köszönhetően átjut Ausztriába. A Szabad Európa Rádióban ismerteti a nagyvilággal a recski foglyok névsorát, amelyet a túlélés reményében memorizáltak. (Mokép)
(több)Szereplők:
Artur Żmijewski
Lengyelország
Legjobb filmek:
A legjobb (2017)
Hekusok (1992)
Świadek koronny (2007)
Attila Epres
Magyarország
Legjobb filmek:
Napló szerelmeimnek (1987)
Brazilok (2017)
Barbara Hegyi
Magyarország
Legjobb filmek:
Napló szerelmeimnek (1987)
Az ember tragédiája (2011)
Kisvilma - Az utolsó napló (2000)
Gyula Bodrogi
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Vuk (1981)
Üvegtigris 2. (2006)
Oldás és kötés (1963)
Andor Lukáts
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Fehér tenyér (2006)
Akik maradtak (2019)
A szerdai gyerek (2015)
Daniel Olbrychski
Lengyelország
Legjobb filmek:
Gibel imperii (2005) (sorozat)
Az ígéret földje (1974)
Özönvíz (1974)
Erika Marozsán
Magyarország
Legjobb filmek:
Szomorú vasárnap (1999)
A Cég - A CIA regénye (2007) (sorozat)
Családi gyökerek (2013)
Judit Pogány
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Szürkület (1990)
Vuk (1981)
Panelkapcsolat (1982)
Krzysztof Kolberger
Lengyelország
Legjobb filmek:
Szeretteink (1999)
Popieluszko - A szabadság bennünk él (2009)
Senność (2008)
Zsolt László
Magyarország
Legjobb filmek:
A napfény íze (1999)
Kontroll (2003)
Sorstalanság (2005)
Szabolcs Bede Fazekas
Magyarország
Legjobb filmek:
Liza, a rókatündér (2015)
X – A rendszerből törölve (2018)
Jupiter holdja (2017)