Az utolsó beszari

Frank, ez a túlsúlyos, harmincas, munkanélküli agglegény még mindig az anyjával lakik Leicester külvárosában. Egy rossz szava sincs azonban a sorsára, mondhatni bölcsen szemléli életét. A nyitójelenetben épp néhány korsó sör felett mélázik a lepukkant helyi ivóban, aztán fizet egy rundot a törzsvendégeknek, csupa lecsúszott magánzónak. Az utolsó beszari ezt a fajta rozzant munkáslétet ünnepli. Ken Loach vagy Mike Leigh hétköznapi valóságokba ágyazott drámáival szemben Julian Farino munkájának hangulata inkább a Folytassa ... filmekkel és a keményebb Confessions sorozattal rokon. Atmoszférateremtő a kísérőzene, amelyen Billy Fury és mások régenvolt popslágerei mellett a hetvenes évekbeli pornókat idéző zenei betétek hallhatók. Az utolsó beszari azonban nem egy dagadt palikról és mindenre kapható bigékről szóló olcsó poénfilm. Miután anyja kidobja, Frank albérletbe költözik egy defektes családhoz, melynek tagjai: Kenny, annak goromba, iszákos nagyapja és testileg, szellemileg rokkant bátyja, akit egy londoni kocsmai verekedés során huligánok nyomorítottak meg. Frank épp a katonaéveivel hencegne, amikor Kenny előáll bátyja megbosszulásának tervével. Ettől kezdve a film olcsó, vidám poénjai lassan nyugtalanító drámába fordulnak át. (Titanic Nemzetközi Filmfesztivál)