Carl Lutz - Az elfeledett hős

Előzetes
? %
Dokument / Életrajz
Svájc, 2014, 91 perc

Rendező:

Daniel von Aarburg

Forgatókönyvíró:

Daniel von Aarburg

Szereplők:

Ágnes Heller

Tartalmak(1)

A film Carl Lutz-ról, a „svájci Schindlerről” szól, akinek története saját hazájában szinte teljesen ismeretlen. 1944-ben Magyarországon ő mentette meg a legtöbb üldözöttet: 60 000 ember köszönheti neki az életét. Carl Lutz (1895-1975) 1964-ben megkapta a Világ Igaza kitüntetést – az egyetlen elismerést, amit bátor tetteiért valaha kapott. E kitüntetés megítélésekor a diplomatákra más szabályok vonatkoznak, mint az átlagemberekre, mivel ők nem kockáztatták az életüket, csak a karrierjüket. De tettük minden esetben bátor személyes döntésen alapult és különös rátermettséget követelt. Lutz addigi pályafutásában semmi sem sejttette, hogy ilyen szerepre képes. Ugyanakkor mélyen vallásos metodistaként ifjúkora óta kereste a lehetőséget, hogy nagy tettel szolgálhassa az Urat. Ez a lehetőség Budapesten talált rá a század legsötétebb éveiben. És ő élni tudott vele. (DunaTV)

(több)