Rendező:
Oliver HirschbiegelOperatőr:
Rainer KlausmannZeneszerző:
Alexander BubenheimSzereplők:
Moritz Bleibtreu, Christian Berkel, Oliver Stokowski, Wotan Wilke Möhring, Justus von Dohnányi, Nicki von Tempelhoff, Antoine Monot Jr., Edgar Selge (több)Tartalmak(1)
A film alapjául az 1971-es, hírhedt Stanford-i börtönkísérlet szolgál. A kutatólaborban egy valódi börtönt modelleznek, cellákkal, rácsokkal és megfigyelő kamerákkal felszerelve. Két héten keresztül 20 férfi játssza el a börtönőrök és a rabok szerepét, miközben a tudósok az agresszív viselkedést vizsgálják. A rabok el vannak zárva, és látszólag enyhe megkötések vonatkoznak rájuk, az őrök pedig azt az utasítást kapják, hogy fizikai erőszak nélkül próbáljanak meg rendet tartani. A résztvevők közül bárki bármikor kiléphet, de a szereplőknek fizetett díjat ebben az esetben nem veheti fel. Az első napokban a két csoport közötti hangulat inkább csak bizonytalan, de ahogy telik az idő egyre több valódi konfliktus alakul ki, az őrök pedig egyre drasztikusabb korlátozásokat vezetnek be a fegyelem megtartása érdekében. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a kísérlet túl jól sikerül. (Best Hollywood)
(több)Filmtár
Felhasználó | Formátum | Nyelvek | Hozzáadva | Jegyz. |
---|---|---|---|---|
robodrak10 | Egyéb | 2009.06.01 | ||
toi-toi | Egyéb | 2009.04.22 | ||
Pide | DVD | 2009.04.17 | ||
Pochtli | DVD | 2009.04.08 | ||
Kudry | DVD | 2009.04.02 | ||
TomikZlesa | Egyéb | 2009.03.25 | ||
CoolCat | Egyéb | 2009.03.25 | ||
Koutnas | Egyéb | 2009.03.13 | ||
ADAZ | DVD | 2009.03.12 | ||
obalmat | DVD | 2009.03.09 | ||
Brumlik | Egyéb | 2009.03.09 | ||
bassator | VHS | 2009.03.06 | ||
Mona07 | Egyéb | 2009.03.02 | ||
Gomb | Egyéb | 2009.02.26 | ||
camka | Egyéb | 2009.02.06 | ||
Yxus | Egyéb | 2009.02.01 | ||
pako | Egyéb | 2009.01.27 | ||
ZigurRóz | Egyéb | 2009.01.27 | ||
DarekVrána | Egyéb | 2009.01.25 | ||
Lew777 | DVD | 2009.01.14 | ||
Lennicka | Egyéb | 2009.01.14 | ||
Antek | Egyéb | 2009.01.02 | ||
Skalda | DVD | 2008.12.27 | ||
ladynka | DVD | 2008.12.26 | ||
Carpe | DVD | 2008.12.14 | ||
Sfinkter | Egyéb | 2008.12.03 | ||
Anchi | DVD | 2008.11.20 | ||
Petřík | Egyéb | 2008.11.16 | ||
stimpy | DVD | 2008.11.11 | ||
mysha1 | Egyéb | 2008.11.09 | ||
Džugašvili | Egyéb | 2008.10.31 | ||
Albos | DVD | 2008.10.30 | ||
selviskhed | Egyéb | 2008.10.27 | ||
HareS | VHS | 2008.10.20 | ||
Dárius | DVD | 2008.10.17 | ||
demri | DVD | 2008.10.07 | ||
april27 | Egyéb | 2008.10.05 | ||
scorp78 | Egyéb | 2008.09.29 | ||
Elliot87 | Egyéb | 2008.09.07 | ||
Spiegel | Egyéb | 2008.09.01 | ||
edward1982 | DVD | 2008.08.04 | ||
Don#2 | Egyéb | 2008.07.30 | ||
charlosina | DVD | 2008.07.28 | ||
Scratt | DVD | 2008.07.23 | ||
dawn | Egyéb | 2008.07.15 | ||
phon.os | Egyéb | 2008.07.15 | ||
Inyanga | DVD | 2008.07.15 | ||
Kmotr | DVD | 2008.07.02 | ||
maty0609 | DVD | 2008.07.01 | ||
dopitak | Egyéb | 2008.06.30 |