Viharlovagok

Előzetes 2

Tartalmak(1)

1952. február 18-án óriási vihar csapott le New Englandre, amely végigpusztította az Egyesült Államok keleti partvidékét, nem beszélve a partok közelében tartózkodó hajókról. Így járt a Boston felé tartó SS Pendleton tartályhajó is, amelyet a vihar egyszerűen kettészakított. A hajó gyorsan süllyedő tatjában több mint 30 tengerész esett csapdába. A fedélzeten tartózkodó rangidős tiszt, Ray Sybert (Casey Affleck) rövidesen rájön, hogy neki kell a kezébe venni az irányítást és rávenni a rémült embereket, hogy vitatkozás helyett kezdjenek közösen dolgozni, hogy túléljék a keleti part egyik legdurvább viharát. Eközben a katasztrófa híre eljut a parti őrség massachusetts-i támaszpontjára is, ahol Daniel Cluff (Eric Bana) mentőtiszt vakmerő mentőakciót indít a hajóroncsban rekedt emberek felkutatására. Az előttük álló akadályok ellenére négy fő indul a Pendleton legénységének segítségére. Bernie Webbernek, a parti őrség kapitányának (Chris Pine) mindössze egy fából készült csónak, egy kis teljesítményű motor áll rendelkezésére a mentéshez, ráadásul a kemény hidegben, a közel 30 méteres hullámok és a hurrikán erejű szél közepette még a navigációhoz sem kap sok segítséget. (Fórum Hungary)

(több)

Videók (27)

Interjú 1 - Chris Pine
Interjú 1 - Chris Pine (színész)
SZ: angol
09:44
Interjú 2 - Casey Affleck
Interjú 2 - Casey Affleck (színész)
SZ: angol
04:16
Interjú 3 - Casey Affleck
Interjú 3 - Casey Affleck (színész)
SZ: angol
05:24
Interjú 4 - Ben Foster
Interjú 4 - Ben Foster (színész)
SZ: angol
05:24
Interjú 5 - Holliday Grainger
Interjú 5 - Holliday Grainger (színésznő)
SZ: angol
07:20
Interjú 6 - Eric Bana
Interjú 6 - Eric Bana (színész)
SZ: angol
04:13
Interjú 7 - Craig Gillespie
Interjú 7 - Craig Gillespie (rendező)
SZ: angol
04:54
Interjú 8 - Craig Gillespie
Interjú 8 - Craig Gillespie (rendező)
SZ: angol
04:02
Interjú 9 - Beau Knapp
Interjú 9 - Beau Knapp (színész)
SZ: angol
06:08
Interjú 10 - Kyle Gallner
Interjú 10 - Kyle Gallner (színész)
SZ: angol
06:02
Interjú 11 - John Magaro
Interjú 11 - John Magaro (színész)
SZ: angol
07:15
Interjú 12 - James Whitaker
Interjú 12 - James Whitaker (producer)
SZ: angol
05:57
Interjú 13 - Dorothy Aufiero
Interjú 13 - Dorothy Aufiero (producer)
SZ: angol
08:01
Interjú 14
Interjú 14
SZ: angol
01:54
Interjú 15
Interjú 15
SZ: angol
01:48
Interjú 16
Interjú 16
SZ: angol
02:55
Interjú 17
Interjú 17
SZ: angol
01:45
Interjú 18
Interjú 18
SZ: angol
02:45