Tartalmak(1)
Egy középkorú házaspár (Anna és Ferenc) eltűnt fiukat, Lászlót keresve eljut abba a tanyán működő drogrehabilitációs otthonba, amelynek a fiú is lakója volt. Anna az egyik gondozottól megtudja, hogy eltűnése előtt a fiuk a tanya környékén közismert bűnözőket látott ólálkodni, és ettől nagyon nyugtalan lett. Ferenc veszekedni kezd feleségével, megvádolva fiukat, hogy nem is azért jött az otthonba, hogy leszokjon a kábítószerről, hanem hogy elbújjon a kábítószer kereskedőktől, akiknek még mindig tartozik, és majd ezeket a tartozásokat is a szülőknek kell majd megadniuk. Anna azzal vág vissza, hogy a fiú miatta lett drogfüggő, mivel sose volt képes normális viszonyt kialakítani vele. Hazafelé Ferenc közli a feleségével, hogy elköltözik otthonról. Az elkövetkező napokban mindketten próbálják megtalálni a fiukat – napjaink Szerbiájának kegyetlen valóságának labirintusában bolyongva... (Magyar Filmhét)
(több)Galéria (3)
Photo © Magyar Filmhét
Photo © Magyar Filmhét
Photo © Magyar Filmhét