Egy falusi plébános naplója

„Mozgókép: képes művészet, melynek semmit sem szabad ábrázolnia.” Ez a megvalósíthatatlannak látszó paradoxon Bresson ars poeticája, melyet először itt valósított meg. A film legmeghökkentőbb rendezői eljárása, hogy általában szó szerint olvassák fel benne Bernanos regényének szövegeit, miközben a képsorokon éppen a szöveg adott része elevenedik meg. A halálos beteg fiatal plébános egy isten háta mögötti falu parókiáján önmaga rabja. Nem bízik önmagában, következésképp Istenben sem. Hitét nem tudja kisugározni a hívekre, a falusiak nem szeretik, egy falusi kislány konokul utálja. Szembenáll idősebb, atyai szigort tanúsító felettesével, a kastély urai megvetéssel viseltetnek iránta. Mindezt a külső konfliktushálót Bresson kizárólag a plébános belső drámájaként tárja elénk. (Örökmozgó)