Rendező:
Michael HanekeOperatőr:
Anton PeschkeSzereplők:
Birgit Doll, Dieter Berner, Leni Tanzer, Udo Samel, Georg Friedrich, Elisabeth Rath, Silvia Fenz, Georges Kern, Robert Dietl, Meat Loaf (a. f.) (több)Streaming (1)
Tartalmak(1)
A film egy üres, egyhangú életet élő középosztálybeli család élete széthullásának krónikája. A három fejezet a család utolsó három évébe nyújt bepillantást. Nem mintha sok jelentősége lenne ennek. Semmi különös dolog nem történik velük, siváran, monoton módon zajlik életük: minden nap felkelnek, megmosakodnak, reggeliznek, a kislányt elviszik az iskolába, ők pedig munkába mennek. Este ugyanez, fordítva. Azután egyik nap a család feldúlta a lakását, megsemmisítette az értéktárgyait, végül öngyilkosságot követtek el. A film valós történet alapján készült. (Cinemax)
(több)Recenziók (3)
A hetedik kontinens és 71 töredék a véletlen kronológiájából pont az ellentéte annak, amiért gyerekként beleszerettem a filmekbe. Nulla vizuális poétika, történet fokozása vagy érzelmek. Nincsenek színek, sem tónusok. Csak egy mechanikus - bár intellektuálisan briliáns - filozofálás a világ csúfságáról vagy kifürkészhetetlenségéről, szándékosan statikus módon összerakott, néha kínzóan hosszú felvételekből. Szándékosan érzék nélkül összevágva, mert Haneke lázadó, és nem akarja manipulálni a nézőt azzal, ami a filmeket élvezhetővé (vágás) vagy érzelmileg hatásossá (zene) teszi.
()
Great! I’ve always preferred more serious, profound and depressive films over the easygoing, jolly, shallow and positive ones, but this one was too much, even for me. I don’t know, I’m just unable and unwilling to fully accept what the film talks about. But it’s superbly made, no doubt about it.
()
A precise vertical cut in one seemingly incomprehensible tragedy. Haneke composes with masterful abruptness sharp shards of long shots of mundaneness, which, for the most part evoke in the viewer an incomprehensible feeling of banality and a creeping distress, which is an omen of the third part. In it, Haneke carries out a frontal attack with image and sound and, from a hitherto unmotivated collage, he creates a surprising and brutal image of decay. His cold cynicism, professorial detachment, and rational arguments aimed at capturing the seemingly inexplicable show elements of refined sadism, with which the creator torments the viewer through hints and uncertainty. The hitherto vaguely suspected distress comes to a scathing climax, which reflects the immense creative discipline with which Haneke prepared the climax in its entirety. The Seventh Continent is a dark, cynical and misanthropic study of the despair that results from absolute prosperity and order. Michael Haneke's debut shows all the hallmarks of a well-thought-out and perfectly fulfilled method that cuts off fat deposits of clichés from reality, removes the facade of idyllic conception and lets bleed the irrational essence of human existence and the pandemic emptiness of "blissful" modern society.
()