Etűdök gépzongorára

Fülledt nyári napon játszódik Mihalkov filmje, Vojnyicevék birtokán, ahová lassan megérkezik a zajos, vidám vendégsereg. Kínos robajjal szakadnak ki a köznapi fecsegés semmitmondó szavai, s hullanak alá a semmibe. A csönd beszél a filmen, s az emberek fecsegéssel próbálják túlharsogni. Beszédük, megannyi ostoba tréfájuk azonban állandóan megfeneklik. A fecsegés, a tréfa mögött az emberi viszonyok, ambíciók, szerelmek és tragédiák finom szövésű hálója válik láthatóvá. A szereplők életének az a belső, igazi tartalma, amelyet Nyemirovics Dancsenko találóan nevezett a Csehov-drámák “víz alatti áramlásának”, már elveszett, eltűnt. Platonov kimondja a kimondhatatlant: a “szép és tiszta élet” végleges elvesztését, hazug életük teljes reménytelenségét. “Aki egyetlen egyszer, a legkisebb ügyben is árulást követ el önmagával szemben – kiáltja – az soha nem tud kikecmeregni az árulások hálójából…..Most már biztosan tudom: elég egyszer elárulni azt, akit szeretünk, és többé nem szabadulhatunk a hazugságok láncolatától.” (MTVA)